Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMRusvai Miklós: A fertőzés után három hónappal adható be a vakcina
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Akik A vagy AB vércsoportúak, nagyobb eséllyel kerülnek lélegeztetőgépre − mondta Rusvai Miklós a Kossuth rádió délelőtti műsorában. A víruskutató hozzátette: ez azért van, mert az ő szervezetükben több olyan fehérjestruktúra van, amelyhez a vírus kötődni tud, így nagyobb eséllyel károsítja a sejteket. Ebből a szempontból a 0-s vércsoport szerencsésebbnek mondható.
Kitért arra is, hogy azok, akik megfertőződtek, a betegség után három hónappal kaphatják meg az oltást. Virológiai szempontból már egy hónap után is be lehetne adni a vakcinát, de érdemes figyelembe venni, hogy a fertőzésen átesett beteg szervezete már termel ellenanyagot. Hozzátette: aki már túl van a fertőzésen, annál már kialakul védettség a vírussal szemben, így elég egy vakcina is a teljes védettséghez.
Rusvai Miklós nem ajánlja a kínai oltóanyagot azoknak, akik valamilyen jódallergiával küzdenek, ahogyan az autoimmun betegségben szenvedőknek sem, mert az súlyosbíthatja a betegséget. Minden más oltóanyag ezekben az esetekben is alkalmazható. Aki adenovírussal találkozott, annak nem ajánlott a vektorvakcina, náluk a Pfizer-, a Moderna- és a Sinopharm-oltóanyagok javasoltak.
A szakember mindenképpen ajánlja a vakcina felvételét azoknak is, akik májbetegségben vagy tüdőembóliában szenvednek, de minden esetben javasolt az előzetes konzultálás a háziorvossal és az oltó orvossal egyaránt.
Nem érdemes tesztre menni, ha megkaptuk az oltást, és a környezetünkben találkoztunk olyannal, aki megfertőződött, mert a szervezet az oltás hatására termel ellenanyagot – mondta Rusvai Miklós. Hozzáfűzte: amennyiben nincsenek tünetek, felvehető a második védőoltás is, de ha kialakulnak tünetek, akkor jelezni kell az orvosnak.