A Molnár Antal Zeneiskola költözhet a Free SZFE helyére

2021.05.06. 12:26
Lezárult a VII. kerületi önkormányzat pályázata, így döntött a bírálóbizottság.

Az intézmény fenntartójának, a Belső-Pest Tankerületi Központnak, 15 nap áll a rendelkezésére, hogy megkösse az önkormányzattal a bérleti szerződést - tájékoztatott Erzsébetváros Önkormányzata. Az ehhez szükséges jogi feltételek megteremtéséről a VII. került polgármestere folyamatosan egyeztet a tankerület vezetőjével. Niedermüller Péter ugyanakkor reméli, hogy hamarosan aláírják a szerződést, hiszen ezt diktálja a kerületi gyerekek érdeke.

Erzsébetváros polgármestere szerint a döntéssel győzött az átláthatóság, mivel a tankerület vezetője elfogadta, hogy eddig példa nélkül álló, előremutató módon, nyilvános pályázaton kell indulnia az épület bérleti jogáért, és a használatért bérleti díjat kell fizetnie.

Amint arról korábban lapunk is beszámolt, Erzsébetváros baloldali vezetésű önkormányzata először a helyi zeneiskolával szemben az újonnan megalakult FreeSZFE egyesületet részesítette előnyben, így ők költözhettek a Damjanich utca 4. szám alatti, felújított épületrészbe. Miután azonban a Molnár Antal Zeneiskola vezetősége, tanári kara kétségbeeséséről tájékoztatta a közvéleményt, az ügy pedig politikai viták kereszttüzébe került, a pályázaton győztes civil szervezet az épületrész elhagyása mellett döntött, így az szabaddá vált.