Gyárfás
19 °C
35 °C

MSZP: A Fidesz a lakásmaffiával összefogva tízezreket tesz hajléktalanná

2021.05.13. 19:35 Módosítva: 2021.05.13. 19:39

Karácsony Gergely főpolgármester után a Magyar Szocialista Párt (MSZP) is beleszállt a Fidesz lakástörvényt módosító javaslatába. A párt szerint a Fidesz a lakásmaffiával összefogva tízezreket tesz hajléktalanná, míg az MSZP évente 15 ezer új bérlakás építését tervezi.

A Fidesz-kormány százezer önkormányzati bérlakást dob oda a lakásmaffiának! Ezt jelenti az a törvényjavaslat, mely szerint az önkormányzati bérlakásokban élők a forgalmi érték tizenöt-harminc százalékáért megvásárolhatják a lakásokat

– írja Nemény András a Baloldali Önkormányzati Közösség elnöke az MSZP honlapján, hozzátéve, hogy Orbánék tudják, az önkormányzati bérlakásban élők többségének nincs annyi pénze, hogy megvegye az ingatlant, amelyben lakik, ezért a kormány ezt a saját ügyeskedő embereinek találta ki, mert az áron alul vásárolt ingatlanokat másnap már piaci áron tudják továbbadni.

A gazdag fideszesek kaszálnak, a pénztelen rászorulók otthonait pedig megszerzi a lakásmaffia. A jelenleg még olcsó bérlakások eltűnnek, a Fidesz miatt emberek tízezrei válhatnak hajléktalanná

– olvasható a honlapon.

Az MSZP ez ellen a Fidesz megbuktatásával és évente 15 ezer új bérlakás építésével harcolna, azzal a feltétellel, hogy az állami segítséggel épülő lakások nem lesznek eladhatók. Egyúttal olyan lakhatási törvényt kezdeményeznek, amely bevezeti a lakbér- és lakásár-plafont.

A Fidesz javaslatára korábban már Karácsony Gergely is reagált, a főpolgármester Facebook-oldalán fejtette ki a véleményét, amely szerint „emberi drámák sorozatát okozhatja, hogy a nyugdíjas önkormányzati bérlők nevében bárki megszerezheti az általuk bérelt lakást. Azzal a nagy különbséggel, hogy az önkormányzat nem tudnak segíteni, mert szép sorban elfogy az utolsó önkormányzati bérlakás is”.

Hozzátette, hogy az ellenzéki polgármesterekkel együtt minden törvényes utat végigjárnak, hogy megakadályozzák a kormánypárti javaslat elfogadását, és ha kell, Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő kedd éjszaka nyújtotta be a lakástörvény módosítását, amely lehetővé tenné, hogy kedvezményesen megvásárolhatóvá váljanak az önkormányzati bérlakások. Lapunknak arról beszélt, hogy jogalkotói szándék hátterében az áll, hogy mindenki magántulajdonhoz juthasson, az is, akinek másként erre nem lett volna módja.