Márta, Flóra
20 °C
33 °C

A Fidesz ismertette a legnagyobb fenyegetést

DEBRE20210617012
2021.06.17. 16:27 Módosítva: 2021.06.17. 19:02

Debrecenben tart kihelyezett frakcióülést a Fidesz. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy szerdán Orbán Viktor a járvány és a bevándorlás mellett Gyurcsány Ferenc hatalom közelébe kerülését nevezte a legnagyobb fenyegetésnek.

A lap azt írja, hogy Kocsis Máté tartott sajtótájékoztatót, ahol elárulta, az ülés fő témája a gazdaság újraindítása volt. A frakcióvezető arról is beszélt, hogy a kormányfő mellett meghallgatták Kásler Miklóst, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője és Pintér Sándor belügyminiszter járványkezelésről szóló beszámolóját, valamint Novák Katalin, a társadalmi élet és Szijjártó Péter, a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs irányítóinak tájékoztatását.

Kocsis Máté szerint azzal, hogy az oltásoknak köszönhetően másfél hónappal korábban nyithattunk, mint más uniós országok, nagyjából egyszázaléknyi többletnövekedésben reménykedhetünk.

A politikus megismételte Orbán Viktor korábbi bejelentéseit, amelyek szerint 5,5 százalékos növekedés elérése esetén visszakaphatják a gyermeket nevelő szülők a 2021-ben befizetett szja-t, és a 25 év alattiaknál megszüntetik ezt az adófajtát.

Ezek mellett a fegyveres szervek tagjai megkaphatják hathavi fegyverpénzüket, az időseket pedig kompenzálják az infláció miatt, és folytatódik a 13. havi nyugdíj visszaépítése. A célként kitűzött kétszázezer forintos minimálbért és 260 ezer forintos diplomás-minimálbért is említette.

Álláspontjuk alapján reális lehetőség van ezekre, de keményen meg kell dolgozni értük. Kocsis Máté arról is beszámolt, hogy a frakció kérte a kormányt a hitelmoratórium fenntartására.

Az ellenzék is bekerült a témák közé, a frakcióvezető szerint Gyurcsány Ferenc vezeti a baloldalt, mellette csak epizódszereplők vannak, ott van például Karácsony Gergely is, „aki minden küszöbben orra bukik”.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Facebook-oldalán reagált:

Tegnap Orbán, ma Kocsis. Istenemre ezek belém szerettek.  Küldjek nekik egy fényképet? Egy vacsorameghívás már tolakodó lenne? Vagy csak egy mozi. Foghatnánk egymás kezét. Esetleg édes hármasban. Viktort is meghívnánk. Én ülnék középen.  Ezt még meg kell fontoljam. De nem könnyű ilyenkor higgadtnak maradni, mikor belül éget a tűz.

Erre reagálva Kocsis Máté azt írta Facebook-oldalán:

Feri bátyám leírta a vágyait, de az új törvény értelmében már gyerekeket legalább nem traktálhat vele. Fogja meg a te véres, enyves kezedet a radai rosseb, meg a Gréczy Zsolt szelfizgetés után! 

(Borítókép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Fidesz–KDNP-frakciószövetség kihelyezett üléséről tartott debreceni sajtótájékoztatón 2021. június 17-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)