Máté, Mirella
7 °C
18 °C

Portik Tamásra életfogytig tartó fegyházbüntetést kér az ügyészség

2021.07.21. 13:38

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 1999-ben elkövetett gyilkossági ügyben: felbujtóként Portik Tamásra, valamint a gyilkosság tényleges elkövetőjére egyaránt életfogytig tartó fegyházbüntetést kértek.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdai közleménye szerint Portik Tamás az 1990-es évek közepétől olyan bűnbandát szervezett maga köré, amelyet ő irányított, és a tagoknak az volt a feladatuk, hogy végrehajtsák az utasításait. Gyüre József is ennek a csoportnak a tagja volt, de időközben megromlott közöttük a korábbi baráti viszony, ezért Portik Tamás megbízott két másik bandatagot, hogy öljék meg a férfit. 1999 áprilisában meg is jelentek XI. kerületi bérelt lakásánál, ahol egyikük egy hangtompítós géppisztollyal több lövéssel kivégezte. Ezután az Erzsébet hídról a vízbe dobták a fegyvert, amit később hajléktalanok találtak meg a Duna-parton. A sértett holttestét 1999. május 6-án fedezték fel.

A Fővárosi Főügyészség Portik Tamást felbujtóként, előre kitervelten, a gyilkosságot végrehajtó K. Gábort pedig tettesként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével vádolja. Életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt velük szemben a vádiratban. A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság az ügyet egyesítse a Portik Tamás ellen emberölés bűntette miatt már bírósági ügyszakban folyamatban lévő másik büntetőüggyel.

A harmadik férfival, az emberölés bűnsegédjével szemben a Fővárosi Főügyészség szintén vádat emelt, de az ő ügyét együttműködésére tekintettel elkülönített eljárásban tárgyalják. Ugyanakkor őt a főügyészség egy másik ügyben elkövetett bűnpártolással is vádolja. A vád szerint egy 1998-as emberölési ügyben nem adta át a nyomozó hatóságnak a birtokában lévő bizonyítékot, hanem pénzért ajánlotta fel a gyanúsítottnak, illetve ügyvédjének.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport