A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMPócs János: Éjfél után ébresztett a lányom, hogy balhé van
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Megszólalt Pócs János a lányát és vendégeit ért támadással kapcsolatban. A képviselő a Blikknek azt mondta: szerinte a Jászapátin történt eset összefüggésben lehet azzal, hogy két hónapja megvédett egy családapát a lincseléstől.
Pócs János felidézte: a lánya először barátságosan elmagyarázta az udvarukra behatoló embereknek, hogy ez egy zártkörű rendezvény. Mindeközben felajánlotta nekik, hogy igyanak meg velük egy pohár bort, ha már itt vannak.
Az idegenek ezt el is fogadták, de utána nem akartak elmenni, és azt kiabálták: biztos azért küldik el őket, mert cigányok.
A fiatalok hiába mondták, hogy nem így van, hamarosan kitört a balhé. Az elkövetők közül a nő először pofonvágta a képviselő lányát, majd leteperte a földre, és ütlegelni kezdte.
A többi vendégre eközben a két idegen férfi támadt rá, és ez annyira meglepte őket, hogy jóformán védekezni sem tudtak. A támadók, miután megverték a vendégeket, még a 300 ezer forintos udvari bútort is összetörték. Egyikük egy üveg italt is elvitt, majd távoztak.
Éjfél után azzal ébresztett a lányom, hogy balhé van az udvaron, idegenek törtek rájuk. Mire kiléptem az ajtón, már eltűntek, de a rendőrök pár perc múlva a főúton elfogták őket
– idézte fel a történteket Pócs János.
A képviselő lányától és barátaitól az orvosi ügyeleten látleletet vettek, majd feljelentést tettek a rendőrségen. A fiatal nőnek az arca, a koponyája és a mellkasa zúzódott, de pszichésen sokkal inkább megviselték őt a történtek. A három támadó szabadlábon védekezhet.
Pócs János azt is elmondta: az eset szerinte összefüggésben állhat azzal, hogy két hónappal ezelőtt megvédett a lincseléstől egy családapát, akit az új szomszédja félholtra vert. Hozzátette:
Az a férfi letartóztatásba került, de a rendőrök előtt megígérte, hogy én leszek a következő.
A képviselő végezetül arról beszélt, hogy a történtek ellenére sem fél, de fontosnak tartja, hogy a garázdákkal szemben megfelelően lépjenek fel a hatóságok:
Azért posztoltam ki a videót, hogy cáfoljam a helyi álhíreket, miszerint a lányom vendégei verték meg a támadóikat. És lássa mindenki, ha egy ilyen eset után a tettesek szabadlábon védekezhetnek, annak rossz az üzenete.