Eufrozina, Kende
11 °C
26 °C

Újabb merénylet Kabulban, az Iszlám Állam magára vállalta

GettyImages-1234955115
2021.08.30. 15:20 Módosítva: 2021.08.30. 15:22
Rakétákat lőttek ki Kabul repülőterére hétfő reggel. A merényletet az Iszlám Állam vállalta magára – írja az MTI.

A reptérre összesen hat rakétát lőttek ki, amelyből ötöt a reptérre telepített rakétavédelmi rendszernek sikerült elhárítania,

A HATODIK AZONBAN ELTALÁLT EGY ÉPÜLETET. 

Az épületben súlyos károkat keletkeztek ugyan, de úgy tudni, hogy senki sem sérült meg a robbanás következtében.

Nem sokkal később Kabul Sár-i-Sahíd kerületében megtaláltak egy lángoló autót. A tűz eloltása után észrevették, hogy az autó hátsó üléseit kivették, helyükre pedig házi készítésű rakétaindító csöveket szereltek. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és egyéb milíciák gyakorta élnek ezzel a módszerrel, mert így észrevétlenül tudják megközelíteni a célpontot. 

A rakéták egy része az afgán főváros Szalim Karván kerületében csapódott lakóépületekbe, a repülőtértől mintegy három kilométerre. Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője nem sokkal később arról számolt be, hogy Joe Biden amerikai elnököt tájékoztatták a támadásról, az emberek kimenekítése pedig szakadatlanul folytatódik. 

Az elnök megerősítette azt az utasítást a parancsnokoknak, hogy kettőzzék meg erőfeszítéseiket a terepen lévő amerikaiak biztonsága érdekében – hangsúlyozta a szóvivő.

Vasárnap Joe Biden arra figyelmeztetett, hogy újabb terrortámadás várható az afganisztáni főváros repülőterén, ahol csütörtökön mintegy kétszáz halálos áldozatot követelő pokolgépes merénylet történt, amelyben tizenhárom amerikai és két brit katona is meghalt.

A támadásért az Egyesült Államok az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet tette felelőssé.

Az amerikai hadsereg válaszul a terrorcselekményre dróncsapást mért az Iszlám Állam állásaira a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban.

A támadásban a dzsihadisták két embere – köztük a terrorcselekmények tervezője – halt meg, egy pedig megsebesült.

Az Iszlám Állam magára vállalta

Az Iszlám Állam hétfő délután magára vállalta a merényletet. A dzsihadisták Naser News nevű hírszolgálatának Telegram-csatornáján közölték, hogy

A mindenható Isten kegyelméből a kalifátus katonái hat katyusarakétával vették célba a kabuli nemzetközi repülőteret.

Továbbra is úgy tudni, hogy a rakétatámadásnak nem voltak áldozatai. Az Associated Press szerint a merénylet ellenére az evakuálás folytatódik

(Borítókép: Tálib fegyveres áll egy rakétakilövéshez használt autó roncsa mellett a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtér közelében 2021. augusztus 30-án. Fotó: Haroon Sabawoon / Anadolu Agency / Getty Images)