Márki-Zay Péter úgy számol, Jakab Péter kiejtésével jut a második körbe
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Márki-Zay Péter az Index kérdésére elmondta, hogy eddig abszolút elégedett az előválasztás részvételi adataival, négy nap után háromszázezerhez közelít a voksok száma. A miniszterelnök-jelöltek versenyében, ha az első fordulóban egyik jelölt sem éri el az 50 százalékos szavazatarányt, októberben másodikat is tartanak.
A felmérések jellemzően Karácsony Gergelyt, Dobrev Klárát és Jakab Pétert sorolják a három legesélyesebb induló közé, de Márki-Zay Péter pozitívan látja saját esélyeit.
Több jelből arra következtetek, hogy Dobrev Klára és Karácsony Gergely mellett – ebben a sorrendben – jó esélyem van a legjobb háromba jutni.
A mezőny eredetileg hat főből állt, versenyben van Fekete-Győr András is, de Pálinkás Józsefnek nem sikerült összegyűjtenie a szükséges húszezer aláírást.
Büntetést kapna Jakab Péter a hódmezővásárhelyi közgyűlésen?
Ahogy arról korábban beszámoltunk, tízezer és ötvenezer forint közötti pénzbírsággal sújthatja ezentúl a hódmezővásárhelyi közgyűlés azt a képviselőt, aki megsérti a testület tagjait. Az előterjesztésben „széksértésnek” nevezett kihágás megállapítására és a rendbírság kiszabására bármely képviselő javaslatot tehet, és a közgyűlés dönt róla. A Fidesz helyi szervezete szerint mindez az ellenzék elhallgattatására szolgál, Márki-Zay Péter álságosnak tartja a tiltakozásukat.
Nem fogjuk a ficsúrhoz hasonló szavak miatt használni ezt, nincs ilyen szándék mögötte. Ráadásul felajánlottam a Fidesznek is, ha beadnak egy módosítót, amelyben közösen elítéljük a Kövér László házelnök által követett parlamenti gyakorlatot, örömmel megszavazom, de nem tették.
Jakab Péter a ficsúr szó használatáért kapott közel tízmillió forintos büntetést a parlamentben. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje az Országgyűlés hétfői ülésén kijelentette, hogy a „börtönben is lehet Orbán Viktorból Orbán Viktória”.
Meglehetősen ízléstelen a parlamentben ilyen utalást tenni
– kommentálta Márki-Zay Péter a jobbikos politikus mondatát.
Elszámoltatás és jogállamiság
Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek között az egyik vitapont, hogy feles többséggel mit lehet kezdeni a kétharmados törvényekkel és az olyan intézményekkel, mint a Költségvetési Tanács, a Médiatanács vagy a legfőbb ügyész pozíciója. Dobrev Klára és a DK egyértelműen azt kommunikálja, hogy kétharmados felhatalmazás hiányában is lenne mozgásterük, mert a Fidesz–KDNP kizárólagos hatalomra törekvése miatt maga az Alaptörvény is alkotmányellenes.
A jelöltek közül én karoltam fel először ezt a témát, miután jogászprofesszorok és volt alkotmánybírók kimondták ezt. Ezután érkezett csak Dobrev Klára, a vasárnapi vitában pedig már úgy nézett ki, hogy Jakab Péter is így gondolja
– hívta fel a figyelmünket Márki-Zay Péter, hozzátéve, hogy Karácsony Gergely is egyre nyitottabbnak tűnik ebbe az irányba. A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta, hogy az elszámoltatáshoz le kell váltani Polt Péter legfőbb ügyészt.
A választókkal tisztességesen előre közölni kell, hogy mit csinálnánk, nem lehet sunnyogni. Az Alaptörvény a Fidesz kizárólagos hatalma miatt saját magával is ellentétes, ebből fakadóan a saját hatalmuk érdekében történt kinevezések is érvénytelenek. A jogállam nem fog megszűnni, a jogállamot épp mi fogjuk helyreállítani.
Egyszerre polgármester, egyéni és miniszterelnök-jelölt
Márki-Zay Péter a miniszterelnök-jelöltség mellett Csongrád-Csanád megye 4. számú választókerületében indul az egyéni mandátumért, a körzetben egyébként meglepően parázs vitát tartottak a héten, erről itt írtunk.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mennyire nehéz összeegyeztetni a polgármesterséget a kettős jelöltséggel.
Szabadidő nélkül, de össze lehet hangolni. Amikor polgármesterként szabadságon vagyok, akkor kampányolok. Az aláírásgyűjtés miatt kivettem két hetet, de a város dolgai rendben vannak, jó kollégáim vannak. A körzeti kampányra viszont kevés idő jutott eddig, de bízom benne, hogy így is én vagyok a legesélyesebb.
Élesebb vita jöhet
Szeptember 12-én az ATV-n zajlott az első miniszterelnök-jelölti vita, de az egyetlen igazán feszült pontot a zuglói előválasztás jelentette, többnyire inkább a programismertetés került fókuszba.
Pénteken újra kamerák elé áll az öt jelölt, Márki-Zay Péter ezúttal konfrontatívabb hangulatra számít, amit elmondása szerint a vita struktúrája, a Partizán lebonyolításához hasonló, viszonylag szabadon felhasználható időkeretek is segíthetnek.
A 18:30-kor kezdődő vitáról az Index percről percre tudósításban számol be.
(Borítókép: Márki-Zay Péter 2019. december 9-én. Fotó: Ajpek Orsi / Index)