A BKK-vezérigazgató szerint nem dolgoznak dugódíjon, de Budapest nem bír el ennyi autót
Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója úgy látja, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság az utóbbi időben előszeretettel vizsgálja a fővárosi cégek tendereit, és ahol lehet, ott találnak valamit és büntetnek is egyből, ráadásul meglehetősen nagy összegekről van szó, aminek legfőbb oka a jegykiadó automaták tavalyi szerződéshosszabbítása.
A jegykiadó automaták miatti döntést megtámadjuk. Ettől függetlenül is jobban figyelünk a kockázatokra. Ezzel együtt is igaz, hogy az önkormányzati közbeszerzéseknél sokkal kevésbé érvényesíthető a megrendelői érték, mint a piaci tendereknél
– mondta Walter Katalin a Népszavának adott interjújában, kiemelve, hogy a közbeszerzés sohasem fekete-fehér, mindig van egy bő szürke mezsgye.
A vezérigazgató arról is beszélt, hogy egyelőre nem dolgoznak a dugódíjon, már csak azért sem, mert nincs törvényi háttere, és önmagában nem is jelentene megoldást, csak komplex intézkedéscsomag részeként működhetne.
Előbb-utóbb valamit lépni kell, Budapest nem bír el ennyi autót. Az élhetőségi listán elől álló városok, mint például Bécs vagy Koppenhága, évtizedekkel előttünk járnak szemléletváltásban és az ennek megfelelő közlekedésszervezésben
– jelezte Walter Katalin.