Változhat az előválasztás második fordulójának időpontja

DSC1646
2021.09.28. 15:25

Az MSZP, a Párbeszéd és az LMP képviselői közös sajtótájékoztatón jelentették be pártjaik javaslatait az előválasztás második fordulójára. Az első kör ma este 20 órakor zárul, eddig több mint 570 ezren szavaztak.

A szocialista Kunhalmi Ágnes azzal kezdte, hogy tapasztalataik szerint óriási az igény az online szavazásra, menet közben erőfeszítéseket tettek a sikeres kapacitásbővítés érdekében. Az első javaslatuk, hogy a második fordulóban ne kelljen újra azokat azonosítani, akik az első fordulóban már regisztráltak.

Az előválasztás második fordulóját az eredeti tervek alapján október 4–10. között tartják, ahova három miniszterelnök-jelölt juthat be, ha egyik aspiráns sem szerez az első körben ötvenszázalékos szavazatarányt.

Korábban írtunk róla, hogy a szavazólapok nyomtatása, szállítása és az informatikai rendszer átállítása miatt csúszhat a második forduló. Az LMP-s Csárdi Antal ismertette a három párt második javaslatát, amely arról szól, hogy

OKTÓBER 4–10. HELYETT OKTÓBER 9–16. KÖZÖTT RENDEZZÉK MEG A MÁSODIK FORDULÓT.

A politikus fontosnak nevezte, hogy két hétvégén is legyen lehetőség a szavazásra.

A párbeszédes Tordai Bence közölte a harmadik javaslatot, amely szerint a második fordulóban az egész ország egyetlen választókerület lenne, tehát mindenki a bejelentett lakcímétől függetlenül szavazhatna offline módon is a miniszterelnök-jelöltekre.

Tordai Bence a sajtótájékoztató végén kitért arra is, hogy Szabó Tímeát fizikai atrocitás érte a Széll Kálmán téren, ezzel kapcsolatban azt üzeni Orbán Viktornak, hogy „vonja vissza a csahosait és csavarja le a gyűlöletpotmétert”.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)