A járvány miatt több magyarországi iskolában kénytelenek voltak átállni az online oktatásra

2021.09.29. 15:52

Több intézményben kénytelenek voltak teljesen átállni a digitális oktatásra, míg máshol egyes osztályok, csoportok tanulnak otthonról – mondta Totyik Tamás az InfoRádió adásában.

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke kifejtette, úgy tudják, hogy legalább három vagy négy olyan iskola van már Magyarországon, amelyeket teljesen bezártak, és tíz-tizenöt körül azon intézmények száma, ahol intézkedéseket kellett hozni osztályok vagy csoportok tantermen kívüli oktatásának elrendelésére.

Ez még önmagában véve nem sok, de bizonyítja, hogy az oltás önmagában nem elég a járvány megfékezéséhez az iskolákban – tette hozzá Totyik Tamás.

Kifejtette: Ausztriához és más országokhoz hasonlóan minden osztályt hetente legalább egyszer tesztelni kellene, azt az osztályt pedig, ahol fertőzött tanulót találnak, online oktatásba kellene áthelyezni. Drasztikus esetben pedig a teljes intézményt be lehet zárni azért, hogy megakadályozzák a fertőzés terjedését – mondta. 

A szakszervezet alelnöke példaként hozta fel azt is, hogy Ausztráliában és Új-Zélandon például jóval alacsonyabb az átoltottság, viszont nagyon határozottan cselekszenek, és azonnal zárnak, amint megjelenik a fertőzés. Segíthetne megfékezni a járványt, ha a magyar kormány is ilyen jellegű lépéseket tenne.

Attól félünk, hogy nagyon nagy árat fogunk fizetni azért, hogy nem kellő időben, nem kellő határozottsággal lép fel a kormány, és ez komolyabb folyamatot is indíthat el, nagyobb fertőzési szintet fognak elérni az oktatási intézmények, ha a karanténintézkedéseket nem fogják megtenni

– fejtette ki Totyik Tamás. Végezetül arról beszélt, hogy az ország elmaradott területein az alacsony oltási hajlandóság különleges helyzetet teremthet, ott más jellegű intézkedésekre, illetve oltóbuszokra lehet szükség.