Továbbra sincs döntés az előválasztás második fordulójának időpontjáról
![Elovalasztas v5](https://kep.index.hu/1/0/4006/40067/400679/40067943_edebd489318dc487937d51a5aa9d6098_wm.jpg)
Szeptember 28-án ért véget az ellenzéki előválasztás első fordulója, és miután egyik miniszterelnök-jelölt sem érte el az 50 százalékos szavazatarányt, szükség lesz második körre is, ahova a három legnépszerűbb kormányfőaspiráns, Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter jutottak be. Utóbbi kettő közül viszont valamelyik vissza fog lépni, ahogy azt a hódmezővásárhelyi polgármester bejelentette.
A második fordulót eredetileg október 4-10. között tartották volna, de az első csúszása miatt halasztani kell. Az MSZP, a Párbeszéd és az LMP az október 9-16. közötti időpontot javasolta.
Információink szerint a pártok delegáltjaiból álló Országos Előválasztási Bizottság pénteken tárgyalt a második forduló időpontjáról, ahol napirenden volt egy október 10-16. közötti, vasárnaptól szombatig tartó lebonyolítás is, amit öt párt támogatott, de a Párbeszéd OEVB-delegáltja megvétózta, így nem született döntés.
Az első forduló végeredményének legfontosabb számairól itt írtunk.
Itt az előválasztás első fordulójának végeredménye, mutatjuk a legfontosabb számokat
Néhány szám, amiből kiderül minden.
(Borítókép: Veres Péter / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
- Belföld
Az MNB elárulta, mi most a helyzet az ötforintosok bevonásával
Donald Trump lépése után került ismét napirendre Magyarországon a kérdés.
15 perce
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
2 órája
- Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
- Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
- Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget
Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.
február 6., 15:41
- Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
- Belföld
Erős antibiotikumoknak is ellenálló baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki Utcai Kórházban
A kórház elkülönítette az érintetteket.
február 6., 17:03
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
2 órája
- Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg
Friss adatokat közölt az NNGYK.
február 6., 12:58
- Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban
A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.
február 6., 08:09
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
1 órája
- Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.
február 6., 07:52
- Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
4 órája
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek
A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.
február 6., 11:06
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
4 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
5 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
6 órája
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
8 órája
- Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke
A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.
február 6., 11:41
- Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
- Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke
Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.
február 6., 10:55
- Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség
Fontos információkat közöltek.
február 6., 12:12
- Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden
Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.
február 6., 12:31
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
10 órája
- Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről
Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.
3 órája
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
11 órája
- Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit
Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.
február 6., 13:25
- Belföld
A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi
A nő a dulakodásban 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
február 6., 12:47
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben
A vádlott másoknak is továbbküldte a képeket egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül.
február 6., 12:39
- Belföld
Szexuális erőszak miatt börtönbüntetésre ítéltek két férfit Debrecenben
Az ítélet nem jogerős.
február 6., 12:32