Kispesti MSZP-s kábítószerbotrány: a polgármestert kihallgatták, Lackner Csabát nem

2021.10.13. 15:24

A rendőrség tanúként hallgatta Gajda Pétert, Kispest szocialista polgármesterét a két évvel ezelőtti kábítószerbotránnyal összefüggésben. Lackner Csabát viszont azóta sem keresték fel a nyomozók.

Lackner Csaba a két évvel ezelőtti önkormányzati választásokon keveredett botrányba, mikor kikerült róla egy felvétel. A videón a gyanú szerint Lackner kokaint fogyaszthatott, miközben korrupciógyanús ügyekről beszélt. 

Ha évente nem keresed meg a százmillió forintot, akkor hülye vagy

– hangzott el a felvételen az önkormányzati politikával kapcsolatban. 

Gajda Péter az üggyel kapcsolatban két éve azt mondta, hogy ha bizonyíthatóan Lackner Csaba van a felvételen, akkor távoznia kellene. Lacknert azóta kizárták az MSZP-ből, de ettől függetlenül önkormányzati képviselőként újraválasztották. 

A 24.hu szerint tanúként hallgatták ki Gajda Pétert az ügyben. A politikus a portállal közölte, hogy még a nyáron keresték fel őt a  a kábítószeres ügyosztály nyomozói és a Lackner Csabáról készült felvételekről kérdezték.

Mindeközben Lackner Csaba azt mondta, hogy őt még nem keresték a nyomozók.

A politikus azt állítja, hogy az utóbbi két évben semmilyen hivatalos értesítést vagy idézést nem kapott a kábítószeres üggyel kapcsolatban, és nem tud róla, hogy bármilyen eljárásban érintett lenne. Lackner Csaba azt is leszögezte, hogy olyan nyomozásról sem tud, amely    gazdasági vesztegetés ügyében indult volna egy kispesti felújítás ügyében. 

A rendőrség mindezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárásokat ismeretlen tettes ellen. A nyomozások érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásokról bővebb tájékoztatást nem ad.

A 24.hu szerint a kispesti közbeszerzések terén egyfajta kerületeken átívelő Fidesz-MSZP összjáték képe rajzolódott ki. Állításuk szerint a baloldali vezetésű Kispest és az akkor még fideszes vezetésű Józsefváros közt gyanús közbeszerzések mutatnak kapcsolatot. Az előre lejátszottnak látszó eljárásokban szereplő cégek egy része a ferencvárosi fideszes parkolási biznisz egyik kulcsfigurájához kötődik.