Márki-Zay tagadja az MLM-vádakat, feltűnik egy „fényevő"
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A hét elején jött ki vele Márki-Zay Péter, hogy szerinte a Fidesz átadott az előválasztás idején a DK-nak egy 80 oldalas dokumentumot, amelyben igyekeztek összeszedni a politikus gyenge pontjait, köztük azt, hogy ügynökként tagja volt egy magyar magánbiztosítónak, amely idővel bedőlt és a befizetett pénzek eltűntek.
„Az iratcsomagot az egyik vidéki város fideszes önkormányzati képviselője adta oda a DK egyik önkormányzati képviselőjének. A dokumentumgyűjtemény csupa olyan, egyszerű, bárki által elvégezhető internetes kereséssel is megtalálható cikkekből áll, amelyekben a hódmezővásárhelyi polgármesterről, valamint feleségéről szólnak” – így Márki-Zay.
A dosszié bevezetőjéből kiderül, hogy az alkotó milyen szándékkal készítette a gyűjtést. Igyekezték Márki-Zay Péter gyenge pontjait felsorakoztatni, hogy ezeket egy kampány során fel lehessen használni. Például Márki-Zay Péter feleségének egy korábbi szakmai ügyét és az ellenzéki miniszterelnök-jelölt régi céges ügyeit is emlegetik ezzel a céllal a dokumentumcsomagban.
Az iratok elérhetők Márki-Zay Péter oldalán.
A dokumentumok három személyre koncentráltak. Az egyikük Márki-Zay felesége volt. A másik két személy közül az egyik személy H. György, akit az irat „fényevőként” határoz meg és a dokumentum szerint úgy kapcsolódik Márki-Zayhoz, hogy amerikai tartózkodásuk idején több ezer dollárral támogatta elsősorban Márki-Zay feleségét.
H. György elmondta, a Márki-Zay családhoz semmilyen szoros kapcsolat nem fűzte. „Márki-Zayné egyike volt azoknak, akiknek a nemzetközi bábaképzésben történő részvételét az Országos Bábaképző Intézet tanulmányi ösztöndíjjal támogatta. Ennek döntés-előkészítésében az intézet kommunikációs igazgatójaként támogató ajánlással vettem részt, ezt azonban a család személyes „pénzelésének”, vagy „kétes eredetű” pénznek nevezni a tények kifordítása”.
Márki-Zay Péter tényleg volt házaló ügynök
A dokumentum említi Márki-Zayt egy H. Györgyhöz köthető, illetve tulajdonolt vállalkozás, a Kódexpress Élet- és Nyugdíjbiztosító 2000-ben bekövetkezett csődje kapcsán Az iratok szerint köze lehetett a hódmezővásárhelyi polgármesternek az MLM-hálózatszerűen működött biztosító fiatal tagjának a pénzek eltűnéséhez. Megkeresésre Márki-Zay erre azt válaszolta:
semmi közöm az említett egykori biztosítási vállalkozáshoz, és bár voltam rövid ideig, mindössze 5 hétig „házaló ügynök”, nem ott, hanem amikor Kanadában éltünk, és akkor sem biztosításokkal, hanem telefonszolgáltatással foglalkoztam”.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt is mondta, mivel a céghez semmi köze, nem is lehetett semminek a „haszonélvezője” sem, továbbá semmilyen pénz „kiáramoltatásában” nem vett részt, pénzmosásban pedig pláne nem, ezek hamis vádak.
(Borítókép: Márki-Zay Péter az Egységben a szabad Magyarországért! rendezvényen, 2021. október 23-án. Fotó: Gorondy-Novák Edit / Index)
(via hvg)