Vádat emeltek a volt katonatiszt ellen, aki brutálisan megverte Orosz Bernadettet

2021.11.08. 14:54

Közleményt adott ki a Nógrád Megyei Főügyészség, amelyben azt írja: börtönbüntetést kértek arra a férfira, aki megverte Orosz Bernadettet. A közleményben sem Orosz Bernadettet, sem az elkövetőt nem nevezik meg, de a leírtakból azonosítható, melyik ügyről van szó.

A Nógrád Megyei Főügyészség azt írta: életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és súlyos testi sértés kísérlete miatt emeltek vádat azzal az 54 éves férfival szemben, aki 2019-ben egy bujáki üdülőben tartott rendezvényen brutálisan megverte barátnőjét.

A vád szerint a férfi és a nő 2018-ban ismerkedett meg, kapcsolatuk a férfi féltékenysége miatt konfliktusokkal volt terhelt. 2019 júniusában egy családi rendezvényen összevesztek, az ittas férfi a nő fejét a falhoz verte, majd a menekülő sértettet kétszer tarkón ütötte. Később a sértett miskolci otthonába utaztak, ahol a férfi a teraszon megtépte a nő haját, és megpofozta. 

Néhány hónap múlva a férfi a hajnali órákban saját kulcsával bement a sértett otthonába, felébresztette, beszélgettek, de ezúttal is összevesztek, és a férfi többször nagy erővel arcon ütötte a nőt.

2019 novemberében a pár egy bujáki üdülőben vett részt egy rendezvényen. Vacsora után emeleti szobájukban az ittas férfi újra féltékenykedni kezdett, majd a veszekedés alatt a homlokán megütötte a nőt, aki ezután kizárta őt a szobából. Később a férfi az ajtót betörve rárontott, és gátlástalanul, hosszasan bántalmazta a sértettet, aki egyszer ki tudott menekülni a szobából, és segítségért kiáltott, de a férfi a szobába visszahúzva ezután is tovább verte. A bántalmazásnak végül a segélykiáltásra az emeletre siető vendégek és a dolgozók vetettek véget.

nograd
Fotó: Magyarország Ügyészsége

A sértett az arcán és a fején zúzódásos és töréses, nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, ám a támadás erejére, a támadott területekre, valamint a bekövetkezett sérülésekre figyelemmel fennállt a lehetősége az életveszélyes sérülések keletkezésének is. A Nógrád Megyei Főügyészség ezért

a férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és kétrendbeli súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat, amelyben szabadságvesztés kiszabására és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Továbbá indítványozták, hogy a férfival szemben korábban elrendelt távoltartást továbbra is tartsa fenn.

Abban az esetben, ha a férfi az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség három év hat hónap szabadságvesztés és négy év közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt – áll a közleményben. 

A hatgyermekes édesanya ügyéből országos botrány lett. Orosz Bernadettnek a történtek után súlyos egészségügyi problémái keletkeztek, több műtéten átesett. Közben a volt katonatiszt polgári pert is indított ellene amiatt, hogy nyilvánosságra hozta a személyes adatait. 

(via Ügyészség)



  • Hírek
  • Bankszámla