Annyira durva a járványhelyzet Csongrád-Csanádban, hogy újranyithatnak egy kórházat

2021.11.10. 20:10 Módosítva: 2021.11.10. 21:33

Csongrád-Csanád megye a leginkább érintett a koronavírus-járványban, noha Szegeden és Hódmezővásárhelyen még nem robbant be a járvány. Ezt írta Balogh Dénes, a szegedi klinika ápolási igazgatója a vezető szakdolgozóknak.

A Szeged.hu birtokába került levél szerint az igazgató jelezte: intézményükben 246 covidos beteget ápolnak. Hozzáfűzte: az ápolt betegek általános állapota jóval rosszabb, mint a korábbi hullámok idején, és az intenzív ellátást igénylők aránya is jóval nagyobb.Szerinte a mostani járványhullám csúcsa december közepére vagy második felére várható.

Arról is említést tett az igazgató, hogy átszervezik a betegellátást Csongrád-Csanád megyében. Így a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központba a súlyos állapotban lévő fertőzötteket viszik majd.

A levélből az is kiderült: felvetődött a kiskunhalasi járványkórház megnyitása is, ezt a klinika szeretné elkerülni, attól tartanak, többnyire szegedi dolgozókat vezényelnének oda. A klinika ápolási igazgatójának levele a portál szerint azt is tartalmazza, hogy néhány napon belül további 140–150 szakdolgozót kell bevonni a koronavírusos betegek ellátásába. A túlmunkákat az egyetem ígérete szerint kifizetik.

A COVID-ellátáshoz szükséges erőforrásokat mindenképpen biztosítania kell a klinikai központnak, a betegellátás prioritása: szakmaspecifikus sürgősségi ellátás és COVID-ellátás, majd pedig az oltási feladatok ellátása

– áll a levélben. 

A megyei ellátásokat is átszervezhetik, a kórházak és a dolgozók leterheltsége miatt

A napokban megugrottak az esetszámok, ezért a napi tájékoztató szövegében kedden a szokásos, oltakozásra buzdító panel mellett megjelent, hogy 

a betegek védelme és az egészségügyre háruló teher csökkentése érdekében egyes kórházakban ismét szükségessé válhat a halasztható műtétek elnapolása.

Mivel eddig ezt többször meglépték, ha a számok tovább nőnek, valószínűleg akár napokon belül újra elrendelhetik a szigorítást. 

Nemcsak a halasztható műtéteket napolhatják el egyes kórházakban, hanem a megyei ellátások átszervezésére is sor kerülhet a járvány miatt − erősítette meg már a HVG-nek az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ).

Az OKFŐ azt is írta, hogy a kórházak is rugalmasan alkalmazkodnak a járvány alakulásához, és igény szerint bővítik a koronavírusos betegek ellátásába bevont kórházi helyek és egészségügyi dolgozók számát. Hangsúlyozták továbbá, hogy a súlyos megbetegedés és a kórházi kezelést igénylő állapot kockázata csökkenthető az oltás felvételével.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság arra buzdít mindenkit, hogy vegye fel a koronavírus elleni védőoltások valamelyikét, hogy segítsék a járvány terjedésének megfékezését. Szerintük ez nagyban hozzájárul az egészségügy tehermentesítéséhez is.

A halasztható műtéteket először 2020 márciusában függesztették fel, aztán 2020 novemberében, legutóbb pedig 2021 márciusában. Az ilyen típusú beavatkozások májusban indultak újra, amiről az Index is írt.