Szexuális erőszak kísérlete miatt indult eljárás Szegeden egy török férfival szemben

2021.11.29. 11:58

Szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt indult eljárás Szegeden egy török férfival szemben, a bíróság elrendelte a letartóztatását – számolt be az MTI.

A megalapozott gyanú szerint a budapesti tartózkodási hellyel rendelkező török férfi szórakozni érkezett szegedi ismerőséhez. Szerda éjjel ismerkedett meg a későbbi sértettel egy belvárosi szórakozóhelyen, ahonnan hajnali három óra körül távoztak. A férfi az ismerőse lakásának lépcsőházában erőszakosan lépett fel a nővel szemben, és közölte, hogy szexuális kapcsolatot akar vele létesíteni.

A nő karját megragadva felrángatta a lakásba, falnak lökte, majd fogdosni kezdte. A sértett ellenállt, védekezett, de a férfi tovább erőszakoskodott vele, aminek csak az vetett véget, hogy a lakásba hazaérkezett a gyanúsított ismerőse, és közbelépésére a nő távozhatott.

A sértettnek könnyebb sérülései keletkeztek.

Az ügyészség a szökés, az elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel indítványozta a gyanúsított letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport