Falusi Mariann: Lang Györgyi egy mentális csoda
Napról napra javul és fejlődik Lang Györgyi a tavalyi novemberi sztrókja után – ezt mondta az énekesnőről barátnője és pályatársa, Falusi Mariann.
Fizikailag támogatásra szorul, de jól van, Györgyi egy mentális csoda
– mondta a Nők Lapjának nyilatkozva. Hozzátette azt is, hogy az agyérgörcsöt valószínűleg Lang Györgyi egyik régóta diagnosztizált betegsége, a szklerózis multiplex és az azzal összefüggő meszesedés okozta.
Falusi Mariann az interjúban arról is beszélt: az orvosok sem tudták meggátolni abban, hogy a nehéz időben művésztársa mellett legyen. „Én a tilalom ellenére is látogattam a kórházban, mert olyan nincs, hogy a bajban magára hagyjuk a másikat, tesók vagyunk” – fogalmazott.
Falusi Mariann mellett egyébként Kulka János is sokat segít Lang Györgyinek az agyérgörcs után, akinek 2016-ban szintén sztrókja volt.
(via Blikk)