Hajnal Miklós továbbra is diplomásnak állítja be magát egy közösségi oldalon

PAP 6011
2022.02.15. 12:07
Még mindig oxfordi fokozat szerepel Hajnal Miklósnak, az ellenzék XII. kerületi momentumos jelöltjének a LinkedIn-profilján, pedig a politikus korábban maga is elismerte, hogy nincs egyetemi végzettsége, sőt bocsánatot is kért diplomabotránya miatt.

Cikkünk megírásának pillanatában továbbra is egyetemi fokozattal rendelkezőnek tünteti fel magát Hajnal Miklós a LinkedIn-profilján, noha már korábban bevallotta, hogy annak ellenére nincs meg a diplomája, hogy közgazdászként hivatkozott magára a nyilvánosság előtt.

A Momentum XII. kerületi jelöltje a világ legnagyobb üzleti közösségi hálóján úgy állítja be magát, mint aki az Oxfordi Egyetem alapképzésén szerzett szerzett diplomát (bachelor’s degree), sőt a profiljához használt borítókép is a patinás brit egyetem egyik kollégiumát ábrázolja.

image.png
Fotó: Hajnal Miklós LinkedIn-profilja

Hajnal Miklós még tavaly novemberben lapunknak nyilatkozva elnézést kért, amiért valótlanul állította, az azóta eltelt hónapokban azonban nem törölte profiljáról a hamis információt. Ugyanakkor az ügy krónikájához tartozik, hogy profilja alapján nem túl aktív a LinkedInen Hajnal Miklós: a Momentum politikusa üzenőfali tevékenysége alapján mintegy fél éve be sem lépett az üzleti közösségi hálóra.

Mint ismert, a magát szintén diplomásnak beállító szocialista Bangóné Borbély Ildikó nemrég belebukott a botrányba. Ennek kapcsán vetette föl múlt héten Hajdu Mária, az LMP XII. kerületi politikusa, hogy az ellenzéki összefogásnak nem lenne szabad kettős mércét alkalmaznia, és elindítania a hasonló vétséget elkövető Hajnalt a Hegyvidéken.

image (1).png
Fotó: Hajnal Miklós LinkedIn

A politikus kiállására reagálva az LMP felfüggesztette Hajdu Mária párttagságát, mire ő bejelentette, hogy függetlenként elindul a XII. kerületben.

Hajnal Miklóst Gulyás Gergely, a Hegyvidék jelenlegi parlamenti képviselője is kritizálta korábban a diplomabotránya miatt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebookon úgy fogalmazott: 

Az ellenzék Hajnal Miklós (Momentum) személyében olyan baloldali politikust indít eddigi választókerületemben, aki korábban több alkalommal is azt állította magáról, hogy diplomás közgazdász, noha nincs felsőfokú végzettsége. A momentumos politikus be is ismerte, hogy nem végzett semmilyen egyetemet

Gulyás Gergely ezután feltette a költői kérdést:

Szabad-e a Momentumnak, amit tilos az MSZP-nek? Maradhat-e képviselőjelölt Hajnal Miklós?

(Borítókép: Hajnal Miklós. Fotó: Papajcsik Péter / Index)