A kommunista diktátor, akinek hamvait kalapdobozban hozták haza

Rosenfeld Mátyás a bácskai Ada községben született 1892. március 9-én, Rosenfeld József terménykereskedő és Léderer Cecília negyedik gyermekeként, három lány után és három lány előtt. A Rosenfeld família 1903-ban magyarosított Rákosira. Már kisgyerekként is rendkívül érdeklődő volt, alig várta, hogy iskolába járhasson. Gyorsan megtanult olvasni – számolni már tudott –, és alig hatévesen ő olvasta fel az újságból az angol–búr háború híreit.

Mint a szivacs a vizet, úgy nyeltem a tudnivalókat. Az iskolaévek kezdetén a tankönyveket, ahogy megkaptam, faltam, mint az izgalmas regényeket, s valamennyit végigolvastam az első héten.

A soproni reáliskolában, majd a szegedi Magyar Királyi Főreáliskolában tanult. Érettségi után okleveles kereskedői képesítést szerzett. 1910-ben belépett az SZDP-be. 1912–1914 között nemzetközi kereskedelmi cégeknél gyakornokoskodott Hamburgban és Londonban.

A kommün népbiztosa

1915-ben hadapródjelöltként a keleti frontra vezényelték, ahol orosz hadifogságba esett. 1918 elején megszökött, és visszatért Magyarországra. 1918-ban a Kommunisták Magyarországi Pártjának alapító tagja lett. A Tanácsköztársaság alatt előbb népbiztos, júliustól a Vörös Őrség országos parancsnoka. A kommün bukása után Bécsbe menekült, ahol a többi kommunista emigránssal együtt internálták. 1924-ben illegálisan hazatért, azonban lázadás bűntette miatt 1925 őszén letartóztatták, és nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélték. Egy évvel szabadulása után 

1940-ben azzal a feltétellel engedték szabadon, ha azonnal a Szovjetunióba távozik. Moszkvában a magyar kommunista emigráció vezéralakja és a moszkvai Kossuth Rádió egyik szerkesztője lett. 1945. január 30-án tért vissza Magyarországra.

Az 1945-ös választásokat követően november 15-től államminiszter. Az 1947-es választások után miniszterelnök-helyettessé és államminiszterré nevezték ki. 1948. június 12-én, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) alakuló kongresszusán megválasztották a párt főtitkárává. A következő években szó szerint élet és halál ura lett Magyarországon.

Hadjárat az egyház ellen

Rákosi kezéhez sok ember vére tapadt. Volt olyan ügy, amelyért egy egész falut tett felelőssé. 1948. június 3-án az esti litánia után tömeg vonult a szabolcsi Pócspetrin a községháza elé, tiltakozva a helyi egyházi iskola megszüntetése ellen. A lökdösődés közben az egyik rendőr halálosan megsebesítette magát. A pócspetri per a Rákosi Mátyás vezette magyar kommunista rezsim koncepciós pere volt, hogy megtörjék a magyar katolikus egyház társadalmi befolyását.

Június 11-én a rögtönítélő bíróság ki is hirdette ítéletét: Asztalos János plébánost szándékos emberölésre való felbujtás és Királyfalvi Miklós segédjegyzőt szándékos emberölés bűntette miatt halálra ítélték. A plébános halálos ítéletét életfogytiglani fegyházra változtatták, míg Királyfalvit pár órával később felakasztották.

Rákosi kezdetektől fogva hadjáratot viselt az egyház ellen. A magyar katolikus egyház fejét, Mindszenty Józsefet karácsonykor, 1948. december 26-án tartóztatták le idős édesanyja szeme láttára az esztergomi érseki palotában, ahonnan az ÁVH hírhedt központjába, az Andrássy út 60.-ba hurcolták. Ellene hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés és valutaüzérkedés volt a vád. Miután előkészítették a koncepciós pert, 1949. február 3-án kezdték a főtárgyalást a Budapesti Népbíróságon Olti Vilmos tanácsa előtt, Alapi Gyula népügyész vádindítványa alapján. Sokat elárul az eljárásról, hogy Olti utasítást kapott, amely szerint „a pártnak nem lenne ellenére, ha nem ítélnék halálra Mindszentyt”. És lássanak csodát: a bíróság 1949. február 8-án életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte Mindszentyt.

Rákosiék azonban nem álltak le. A korszak egyik legnagyobb koncepciós perét Grősz József kalocsai érsek és társai ellen rendezték 1951 nyarán. A „klerikális reakció” megtörését célzó eljárásban, valamint a hozzá kapcsolódó huszonnégy szatellitperben nem kevesebb mint száz ítélet született. A harminc halálbüntetésből tizenötöt végrehajtottak, míg ötvenöt vádlott esetében tíz év feletti börtönbüntetést szabtak ki.

Maga készítette vádirat

Betegesen tartott Sztálintól, örökösen azon buzgólkodott, hogyan tudja kimutatni, bizonyítani neki feltétlen hűségét. A szovjet diktátor legjobb magyar tanítványa arra az elhatározásra jutott, hogy grandiózus kirakatperben szemlélteti elhivatottságát, és leplez le egy titói összeesküvést. A kémbanda vezetőjének szerepére Rajk Lászlót nézte ki, aki külügyminiszterként elég magas pozíciót töltött be ahhoz, hogy vezetőnek lehessen tekinteni, és mégsem volt moszkovita.

A Rajk-ügyből indult ki a rendszer tömegterrorja – állítja Zinner Tibor történész, aki szerint a látványperek színházi előadásokként működtek, amelyekben a személyek valósak voltak ugyan, de az általuk elkövetett cselekmények köszönőviszonyban sem álltak a valósággal. A Rajk-per vádiratát maga Rákosi készítette, és Sztálin hagyta jóvá. Rajk Lászlót és két társát halálra ítélték, és 1949. október 24-én ki is végezték.

Nemcsak egyházi vezetőkkel, politikusokkal igyekezett leszámolni, hanem katonatisztekkel is. A tábornokok perében hatvanhat személyt vettek őrizetbe, majd a legnagyobb titoktartás mellett tartott tárgyaláson tizennégy egykori ludovikás tisztet halálra ítéltek. Hét tábornok – köztük Sólyom László vezérkari főnök – elleni halálos ítéletet 1950. augusztus 19-én végre is hajtották. 

Feitl István történész Ki volt Rákosi Mátyás? című kötetének leírása így jellemzi:

Van, aki előnytelen testi jellegzetességei, alacsony termete, köpcös alakja, rövid nyaka miatt véli úgy, hogy végül zsarnok vált belőle. [...] Mások jellembeli fogyatékosságát hangoztatják: rejtőzködő, sunyi, szerepjátszó, egyben gyanakvó vonásait erősítik autoriter karakterré benne. A szociálpszichológiai jellegű megközelítések zsidó származásából adódó kisebbségi komplexusa, illetve nyughatatlan, frusztrált természete és a kommunista messianizmusa találkozásában vélik felfedezni a megszállottságnak ezt a szélsőséges válfaját. [...] Van, aki egyenesen démoninak nevezi Rákosi Mátyás alakját a magyar történelemben.

Népünk bölcs vezére

Rákosi körül évről évre nőtt a személyi kultusz. A talpnyalás 1952 márciusában ért tetőfokára, amikor Sztálin 70. születésnapjához hasonlóan „népünk bölcs vezérének” 60. születésnapját ünnepelték meg országszerte. Az MDP Titkársága már 1951 nyarán szervezőbizottságot hozott létre Révai József elnökletével. Többek között munka- és tanulmányi versenyt hirdettek, Rákosi-kupát és még számos elismerést alapítottak a tiszteletére. Nem volt apelláta, minden magyarnak kötelező volt hozzájárulnia a nagy ünnepséghez: az óvodások rajzokat készítettek, az általános iskolások első fogalmazásukat írták neki, a felnőttek terítőkbe hímezték Rákosi nevét.

A Magyar Munkásmozgalmi Intézet kiállítást rendezett a Kossuth téren, a volt Kúria termeiben Rákosi Mátyás harcos élete címmel. Ugyanitt állították ki azokat az ajándékokat is, amelyeket a dolgozók készítettek „hálájuk és szeretetük jeléül”. Az eseménysorozat csúcspontjaként 1952. március 8-án a Magyar Állami Operaházban díszünnepséget rendeztek, amelynek első részében Gerő Ernővel az élén méltatták hosszan a szónokok a születésnapos érdemeit. A műsor második részében fellépett többek között az ÁVH énekkara, a hódoscsépányi gyermekkórus, a Magyar Néphadsereg Ének- és Táncegyüttese, valamint az Állami Uráli Orosz Népi Együttes. Az ünnepség végén a színpadon valamennyi együttes együtt skandálta lelkesen a közönséggel:

Éljen, éljen Rákosi elvtárs sokáig!

Az évfordulóra jelentették meg tizenegyezer példányban a Magyar írók Rákosi Mátyásról című irodalmi antológiát is, amelyben olyan rangos írók és költők szerepeltek, mint például Déry Tibor, Illyés Gyula, Nagy László, Örkény István, Somlyó György, Veres Péter vagy Zelk Zoltán. Ízelítőül Képes Géza poémájának egy részlete:

Lélegzetüket visszafojtva

nézik a szép szál jegenyék

Erzsi nénit, amint a porba

rajzolja Rákosi nevét.

Elsodorhatja szél és zápor

Erzsi néni ujja nyomát,

de a délceg jegenyetábor

azt a nevet zúgja tovább!

Retusált felhők a búzamező fölött

Rákosiról az egyik legismertebb fotót Bass Tibor készítette 1947 nyarán egy zalai búzamezőn. A képhez több városi legenda is kapcsolódik. Az egyik szerint a nagyvezér éppen könnyített magán, amikor a fotográfia készült, ezért a bal keze csak utólag került a képbe. Ez állítólag nem igaz. Az viszont igen, hogy 

A kép elkészülte után több mint hat évtizeddel egy szerzői jogi per is indult. 2011-ben ugyanis Schobert Norbert fitneszguru az RTL Klub XX. század című műsorában azt állította, hogy a fotót édesapja, Bauer Sándor készítette, aki akkoriban a Magyar Fotó Állami Vállalatnál volt alkalmazásban. A Rákosi protokollfotósaként dolgozó Bass Tibor örökösei pert indítottak Schobert és az RTL Klub ellen. A jogi szempontból eléggé kacifántos ügyben (így például a fotó elkészítésének idején az 1921-es szerzői jogi törvény volt hatályban) az elsőfokú bíróság helyt adott az örökösök indítványának. Egy év múlva, 2015-ben a Fővárosi Ítélőtábla is megerősítette jogerős ítéletében, hogy az alperesek megsértették Bass Tibor szerzői jogait.

Névtelen sírhely

1956 nyarán – megromlott egészségi állapotára hivatkozva – leváltották első titkári posztjáról, és „gyógykezelésre” a Szovjetunióba utazott, ahol 1956. november 5-én a hatalomból való végleges eltávolításáról határoztak. 1957 februárjában a magyar kommunisták is úgy döntöttek, hogy öt évig nem térhet vissza Magyarországra. Rákosit szovjet elvtársai Gorkijba (a mai Nyizsnyij Novgorodba) telepítették. Az MSZMP Politikai Bizottsága 1960-ban felfüggesztette párttagságát, majd 1962-ben kizárta a pártból. 1970 áprilisában engedélyezték volna a hazatérését, ha írásban kötelezettséget vállal arra, hogy nem politizál, de ebbe nem egyezett bele.

Hetvennyolc éves korában, 1971. február 5-én, a gorkiji száműzetésben érte a halál. A hamvait tartalmazó urnát a Malév menetrend szerinti járatán, egy kalapdobozba rejtve hozták haza. Mivel a Farkasréti temető urnafalában lévő síremlékét folyton megrongálták, a temető vezetősége levetette nevét a sírhelyről.

(Borítókép:  Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt (MKP) főtitkára tapsol a párt győri nagygyűlésén, ahol a munkás- és parasztegységről, a választásokról, a terménybeszolgáltatásról és a reakció elleni harcról tart előadást 1945. szeptember 3-án.  Fotó: MTI)