Illegális patikát üzemeltettek, a hatóságok több kilogramm színes tablettát foglaltak le tőlük
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Tavaly ősszel indult a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályán a kábító hatású tablettákkal nagy mennyiségben üzletelő banda felszámolásának előkészítése. Közben kiderült, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság is „rajta van” a szervezet egy-egy tagján, mivel tevékenységük nem „profiltiszta”: a tablettákon kívül dohánytermékben, gyógyszerben és teljesítményfokozókban is utaznak illegálisan.
A NAV munkatársai, valamint 39 szolgálati kocsival 76 rendőr csapott le az öt személyre, majd hét lakásban és raktárban tartottak kutatást.
A gyanút 15 ezer darab, több mint 6,7 kilogramm színes tabletta megszerzése, eladása alapozta meg.
A tablettákon 2000–2500 forintért adtak túl, így a becslések szerint 30 millió forintos nyereségtől kímélték meg őket a rendőrök.
Új pszichoaktív anyag
A gyanú szerint a tablettás csomagok beszerzését az 54 éves N. Lajos intézte, majd átadta a megrendelést 52 éves társának, valamint az 55 éves B. Lajosnak, akik továbbértékesítették azt a felkutatott vevőknek. A most elfogott csapat negyedik (B. Lajos fia, a 30 éves B. Richárd) és ötödik tagja (a 45 éves F. Roland) sofőrként tevékenykedtek, valamint a tabletták elrejtéséül szolgáló raktárak biztosításáért voltak felelősek.
F. Rolandról a győri nyomozók azt mondták, korábban többször elkapták kisebb-nagyobb, kábítószergyanús tartalmú pakkokal. Eleinte kábítószer birtoklásával gyanúsították, később pedig kábítószer-kereskedelemmel, ami most tovább bővült.
A kék, narancssárga és világosbarna színű tabletták az előzetes igazságügyi vegyészszakértői vélemény alapján 3-MMC-t tartalmaznak, amely új pszichoaktív anyagnak minősül. A csapat két tagja, az 52 éves H. Zsolt, valamint N. Lajos lakásán további kábító hatású szereket foglaltak le. Összesen közel 3 kilogramm, különböző színű és állagú új pszichoaktív anyagot foglaltak le.
Míg a Pest megyei rendőrök a bizonyítékok bezsákolásával voltak elfoglalva, a NAV munkatársai a cigarettagyártó gépsor, több raklapnyi füstszűrő, valamint temérdek dohánytermék, a győri nyomozók a gyógyszergyártó gépsor, csomagolóanyagok, hamis gyógyszerek lefoglalását intézték.
A négy, azóta letartóztatott férfit, valamint a szabadlábon védekező B. Richárdot új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel gyanúsították meg.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya az új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt indított nyomozásának iratait a büntetőeljárás egy kézben történő további folytatása érdekében átadja a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága részére.