Így segítenek a hazai iskolák az ukrajnai menekült gyerekeknek

BP-3671
2022.03.25. 15:06
Egyre több, Ukrajnából érkező diák szeretne bekapcsolódni a hazai oktatásba, az alapellátáson túl a háború elől menekülő fiatalok pedig már pluszórákat is vehetnek a magyar intézményekben. Horváth Pétert kérdeztük az integráció nehézségeiről.

Mint arról korábban beszámoltunk, már hetekkel ezelőtt megindultak az előkészületek annak érdekében, hogy az Ukrajnából Magyarországra érkező menekültstátusszal rendelkező gyerekeket mihamarabb integrálni lehessen a hazai oktatási intézményekbe.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán közleményben számolt be arról, hogy a március 23-án megjelent kormányrendelet értelmében

a kötelező iskoláztatáson felül heti öt délutáni egyéni foglalkozást biztosít az érintett gyerekeknek, ehhez pedig tanulónként havi 130 ezer forintos támogatást nyújt a menekülteket befogadó iskoláknak, köznevelési és szakképző intézményeknek.

Az egyéni foglalkozásokon lehetőség nyílik a diákok felzárkóztatására, illetve adott esetben a magyar nyelv megtanítására.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke ezzel kapcsolatban az Indexnek elmondta: fontos, hogy a gyerekek mihamarabb eljussanak egy olyan szintre, amellyel már érdemben be tudnak kapcsolódni az oktatásba.

„A nyelvi felzárkóztatás mellett a felkészítéseken az egyéb hiányosságokat is pótolni lehet, ez különösen fontos a humán tárgyak esetén, hiszen az anyanyelvhez és a történelemhez kapcsolódó ismeretek minden országban nagyban eltérnek” – kezdte az Indexnek Horváth Péter.

Szintén fontos, hogy ezeken a pluszórákon a tanárok felmérjék a diákok tudását, de a családoktól azt is érdemes megtudakolni, hogy meddig terveznek Magyarországon maradni. Vannak, akik csak átmenetileg kérnek menedéket, amíg tart a háború, míg mások úgy érzik, már soha többé nem tudnak visszamenni, mert porig bombázták az otthonukat. Nekik itt kell új életet kezdeniük

– mondta a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke, aki szerint Budapesten már egyre több a menekültstátusszal rendelkező, tankötelezettséggel bíró diák, akiket az intézményekben el kell helyezni, de a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatójaként úgy értesült, hogy a helyi általános iskolák több mint felében már szintén megjelentek az oktatásra igényt tartó érdeklődők.

A pedagógus szerint a következő hetekben derül majd ki igazán, hogy mekkora előnyben vannak azok az iskolák, ahol vannak nevelést, oktatás segítő munkatársak, pedagógiai asszisztensek, a menekült gyerekek oktatásába ugyanis őket is be lehet vonni.

„Emellett, ha az intézménynek van rá lehetősége, ukránul beszélő óraadó tanárokat is alkalmazhat, a magyarul nem beszélő diákoknak mindez óriási segítség lenne” – mutatott rá Horváth Péter, hozzátéve, hogy ily módon az Ukrajnából Magyarországra menekülő pedagógusok is állást kapnának, a napokban az általa vezetett győri gimnáziumhoz két ukrán tanár is eljuttatta az önéletrajzát.

Fontos, hogy az oktatás a háború ellenére se szakadjon félbe

A kormány döntött arról is, hogy április 20-ig megnyitják az érintetteknek az érettségire jelentkezés, illetve a korábbi jelentkezés módosításának lehetőségét, így a végzős menekült fiatalok ingyenes érettségi vizsgát tehetnek Magyarországon.

Arra a kérdésre, hogy a sok esetben sokkos állapotban ideérkező, eddig egy más ország oktatási rendszerében tanuló diáknak mekkora esélyük van idén tavasszal sikeres vizsgát tenni, Horváth Péter a következőt felelte:

„Nyilván ez nagyon nehéz helyzet. Amennyiben valaki sikeres vizsgát tesz, de nem sikerül befejeznie a tanévet, akkor az előrehozott érettséginek számít. A legjobb, ha a vizsga és a tanév befejezése is sikerül, úgy gondolom, hogy a kárpátaljai magyar fiataloknak erre jó esélyük van. A lényeg, hogy a lehetőség ott legyen számukra, és az oktatási előmenetelük a háború ellenére se szakadjon félbe” – tette hozzá az NPK elnöke.

Az Ukrajnából érkező gyerekek oktatásában a Fővárosi Önkormányzat is szerepet vállal, az Ukrán Nemzetiségi Önkormányzattal közösen a diákoknak szombati iskolával készülnek. A részletekről itt írtunk korábban. 

(Borítókép: Ukrán menekültek Balatonlellén. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)