Lezárult a szavazás, 21 órakor jöhetnek az eredmények

20220403055944 PAP 0203
2022.04.03. 19:05 Módosítva: 2022.04.03. 20:00
Bezárták a szavazóköröket, 19 órakor hivatalosan is véget értek a 2022-es országgyűlési választások, valamint a vele egy időben tartott népszavazás is. Az eredményekre 21 óráig kell várni, a végső eredményre napokat is – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Lassan, de biztosan növekedett a választási kedv

Vasárnap reggel 6-kor nyitották az urnákat, akkor vette kezdetét a 2022-es országgyűlési választás. A kora reggeli, első részvételi adatok elmaradtak a négy évvel ezelőttiektől, az Index által megkérdezett szakértő ekkor azt jelezte előre, hogy várhatóan elmarad a részvételi arány a 2018-astól – ebben az időjárásnak is szerepe lehetett.

Délután 1 órakor már 40 százalék körül alakult a részvételi arány, tehát növekedett a választási kedv. A 13 órás adatközlés szerint Budapesten 42,7 százalékos volt a részvételi arány, a legtöbben a 3. számú egyéni választókerületben szavaztak (46,19 százalék), ahol Fürjes Balázs és Hajnal Miklós küzd meg a mandátumért. Országosan 13 óráig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 3-as számú választókerületben volt a legalacsonyabb a részvétel, a szavazók 32,31 százaléka járult az urnákhoz, a legmagasabb pedig Pest megyében, ahol 42,20 százalékos volt a részvételi arány a 13 órás állás alapján. 

Az 50 százalékos lélektani határt 15 órakor lépte át a részvételi arány, a szavazókedv továbbra is növekedett, és megközelítette a négy évvel ezelőttit. A Választási földrajz elemzése szerint alacsonyabb volt a részvétel azokon a településeken, ahol legutóbb az ellenzék győzött, ez pedig a kormánypártoknak kedvezhet. 17 órára átlépte a 62 százalékot a részvételi arány, addigra már közel 5 millió állampolgár leadta voksát.

Nagy Attila Tibor elemző a Pest megyei eredményekre hívta fel a figyelmet, míg Kovács János elemző úgy fogalmazott: látszik, hogy a mostani választás tétjét kellően nagynak érzik ahhoz a választók, hogy a szavazás sokakat megmozgasson. Hozzátette: a nagy tömbökön kívüli szereplőknek nem kedvezhet a magas részvételi arány.

részvétel1830.png

Ahogy azt megírtuk, sorrendiség van a voksok számlálásában: előbb az országgyűlési választások szavazatait számlálják, majd a népszavazásét.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda közleménye szerint az eredményközlésre 21 óráig kell várni.

Végső eredmény majd csak április 22-én lesz

A mai országgyűlési választáson 199 képviselőt szavazunk be a parlamentbe, közülük 106-an egyéni jelöltként, míg 93 fő listáról jut be az országgyűlésbe. Ahhoz, hogy egy párt bejusson a parlamentbe, az érvényesen leadott szavazatok legalább öt százalékát kell megszereznie, különben fizetheti vissza az államnak a kampányra kapott központi támogatást.

MIVEL IDÉN HATPÁRTI SZÖVETSÉG VAN, AZ ELLENZÉK SZÁMÁRA AZ ÉRVÉNYESSÉGI KÜSZÖB 15 SZÁZALÉK.

Az egyéni választókerületekben az a jelölt lesz országgyűlési képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta. A szavazatok, amelyek nem számítanak bele az egyéni mandátumszerzésbe, töredékszavazatnak minősülnek, ezeket az országos pártlistás mandátumok kiosztásánál veszik figyelembe.

Töredékszavazatnak minősül a vesztes jelöltek összes szavazata, valamint a győztes jelölt minden olyan szavazata is, amely már nem volt szükséges a mandátum megszerzéséhez, vagyis a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatszám.

Az országos listáról kiadható mandátumoknál figyelembe veszik az egyéni választókerületi töredékszavazatokat, valamint a pártlistára leadott voksokat.

A választás estéjén, éjszakáján az NVI várhatóan közli az előzetes eredményeket, ám a végső, hivatalos eredményre ezúttal is várni kell. A végeredményt a külföldön leadott szavazatokat tartalmazó urnák hazaszállítása és a levélben leadott szavazatok megszámlálása után állapítják meg. Az egyéni választókerületek eredményét legkésőbb április 9-én, a választás országos eredményét pedig legkésőbb április 22-én hirdetik ki.

Az Alaptörvény szerint az új országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök hívja össze a választást követő harminc napon belüli időpontra. Vagyis az új országgyűlésnek legkésőbb május 3-ig kell megalakulnia.

ITT olvashatja az Index választási mellékletét friss adatokkal, hírekkel, interaktív térképpel kiegészítve. Kövesse velünk percről percre az április 3-i országgyűlési választásokat!

(Borítókép:  Papajcsik Péter / Index)