Vádat emeltek egy francia embercsempész ellen Somogyban

2022.04.11. 09:50
Vádat emeltek egy francia férfi ellen, aki bűnszervezet tagjaként illegális bevándorlókat akart Nyugat-Európába vinni Magyarországon keresztül – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

A közleményben azt írták: a 42 éves, büntetett előéletű vádlott múlt év októberében Franciaországban megismerkedett egy férfival, aki szállítmányozási munkát ajánlott neki.

Mindketten Németországba utaztak, a francia férfi onnan tehergépkocsival Lengyelországba ment. Ott három másik férfi lyukat fúrt a jármű platójába, hogy azon keresztül a szállítandó menekültek a szükségleteiket elvégezhessék. Ebből a vádlottnak egyértelművé vált, hogy a járművel illegális bevándorlókat kell fuvaroznia – közölte az ügyészség.

A francia férfi egy Baja melletti erdős területen 34, a szerb–magyar határt embercsempészek kíséretében illegálisan átlépő embert vett fel. A napok óta étlen-szomjan várakozó menekültek a tehergépkocsi rakteréből nem tudtak kommunikálni a járművezetővel.

A vádlott Ausztria felé indult, de miután az M9-es autóutón egy rendőrségi ellenőrzés során kiderült, hogy illegális bevándorlókat visz, őrizetbe vették.

Az ügyészség vagyoni haszonszerzés végett, többeknek segítséget nyújtva, sanyargatással elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelt vádat az azóta letartóztatásba került férfi ellen, és indítványozta a bíróságnak, hogy ítélje fegyházbüntetésre és utasítsa ki Magyarországról.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj-bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj-bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt.

26 perce

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Kirúgták a szakszervezeti titkárt, tüntetést szerveznek Pápán

Kirúgták a szakszervezeti titkárt, tüntetést szerveznek Pápán

Bíróságra viszik az ügyet.

21 perce

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

2 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.

2 órája

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

4 órája

  • Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.

2 órája

  • Címlapon
Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.

1 órája

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

4 órája

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Címlapon
Feltörhették az Oracle-t, magyarokat is érinthet az újabb hekkertámadás

Feltörhették az Oracle-t, magyarokat is érinthet az újabb hekkertámadás

Az érintett vállalatok belső vizsgálatot indítottak.

28 perce