Már 35 vasúti baleset történt idén

2022.04.16. 06:05
Újabb vasúti baleset történt csütörtök délután. Tótkomlós határában a sínekre hajtott egy kisbusz, át a piroson, egyenesen a vonat elé.

A sofőr, egy középkorú helyi nő könnyebben sérült, majd a helyszínről kórházba szállították kivizsgálásra, azonban a furgon totálkárosra tört. A MÁV szerint a fénysorompó jól működött, piros jelzést mutatott az autósoknak. Idén eddig már 35 baleset történt vasúti átjáróban, 18-an haltak meg, többen, mint tavaly egész évben – közölte az RTL Híradó.

Valószínűleg azért nem történt tragédia, mert a vonatnak még nem volt ideje felgyorsulni, mivel az ütközet előtt fél perccel indult.

A fénysorompó jól működött, ami azt jelenti, hogy a közút felé piros tiltójelzést mutatott

– jegyezte meg a MÁV szóvivője, Biber Anett.

Az idei év legsúlyosabb vasúti balesete Mindszenten történt: öten vesztették életüket, miután összeütköztek egy vonattal. Az esetről videófelvétel is készült, amelyet ide kattintva tud megtekinteni.

A MÁV a héten bejelentette, hogy figyelemfelhívó kampányt indítanak, és szigorítani szeretnék a KRESZ-t, hogy komolyabb következménnyel járjanak az ilyen balesetek és a rongálások. Korábban megírtuk, hogy a balesetek fő oka emberi mulasztás.