Így vizsgázhatnak azok, akik a Covid miatt maradnak le az érettségiről

DBZOL20210504010
2022.04.29. 06:14
Míg tavaly petíció indult, addig idén már nem lobbiztak a diákok azért, hogy a Covidra tekintettel legyen érettségipótnap, a járványhelyzet ezt ugyanis már nem indokolta. Ennek ellenére mégis előfordulhat, hogy egy végzős diák épp az érettségi előtti napokban kapja el a koronavírust. Hogy mi történik ilyenkor, arról az Oktatási Hivatalt kérdeztük.

Idén nem kapnak pótnapot azok a diákok, akik önhibájukon kívül maradnak le az érettségi vizsgáról. A vizsgaszabályzat azonban engedélyezi az írásbeli vizsgarész szóbelivel történő kiváltását, méghozzá úgy, hogy az adott tárgyból a tanulónak két szóbeli tételt kell húznia. A vizsgázó ily módon még az adott vizsgaidőszakban megszerezheti az érettségit. Tavaly erre azért nem volt lehetőség, mert a szóbeli vizsgák a koronavírus-járvány miatt elmaradtak. Idén viszont más a helyzet, a részletekről az Oktatási Hivatal tájékoztatta az Indexet.

Azoknak a diákoknak, akik koronavírus-fertőzés miatt nem tudnak részt venni a vizsgákon, a vizsgaszabályzat előírásai szerint a jelentkezésüket fogadó intézmény vezetőjéhez kell benyújtaniuk a megfelelő igazolást. Az igazgató engedélyezheti számukra a pótló vizsga letételét

– közölte lapunkkal az Oktatási Hivatal.

Schermann Fruzsina, az Adom Diákmozgalom elnöke az Indexnek felidézte: 2021-ben petíciót indítottak annak érdekében, hogy legyen egy hivatalos pótnap – és végül sikerrel is jártak –, de a mostani feltételeket, különösképpen a járványhelyzetet figyelembe véve, idén ezt nem érezték szükségesnek.

Mi azt tapasztaltuk, hogy az idei tanévben a Covid iskolai szinten már nem okozott komolyabb fennakadást. Sok volt persze a hiányzás, de a diákok ezekben a napokban segítették egymást, a legtöbb esetben pedig igyekeztek felelősségteljesen viselkedni

– mondta lapunknak Schermann Fruzsina, aki bár nem hiszi, hogy az érettségi előtt álló diákok közül sokan épp a napokban kapnák el a koronavírust, mindenkit óvatosságra int, hiszen „kár lenne, ha többévnyi tanulás egy figyelmetlenség miatt kerülne veszélybe”.

Ugyanezt tanácsolja a diákoknak Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke is, aki kiemelte, hogy idén annyiban is más a helyzet, hogy a diákok nagy része már felvette a koronavírus elleni védőoltást, az érettségizők körében különösen nagy volt az érdeklődés a vakcina iránt.

Mi is azt tapasztaltuk, hogy ebbe a tanévbe már nem igazán szólt bele a Covid. Noha valamelyest több volt a hiányzás, azok száma nem volt kirívó, bizonyos években az influenzajárvány is komolyabb fennakadást okozott az intézményekben

– mondta Horváth Péter, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója, megjegyezve, hogy ettől függetlenül a végzős diákoknak a felkészülés összességében nem volt könnyű, hiszen ha az ideit nem is, de az elmúlt két tanév egy jelentős részét digitális oktatásban töltötték a tanulók, az akkor szerzett hiányosságokat pedig pótolniuk kellett.

„Számos iskolában pluszfakultációk, felzárkóztató órák indultak annak érdekében, hogy a diákok behozhassák a lemaradást. Hamarosan látni fogjuk, hogy ezek eredményre vezettek-e” – tette hozzá az NPK elnöke.

Nem kötelező, de ajánlott

Mint arról korábban beszámoltunk, az elmúlt hetekben folyamatosan csökkent a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja, az újonnan regisztrált fertőzöttek száma pedig lecsökkent napi egy-két ezerre. Ezzel összhangban az idei érettségi vizsgákon nem lesznek szigorú járványügyi intézkedések, az Oktatási Hivatal tájékoztatója szerint legfőképpen csak ajánlásokat fogalmaztak meg, a felügyelő tanárok és a vizsgázók számára például a maszkviselés javasolt, de nem kötelező. Emellett a helyszínen biztosítani kell kézfertőtlenítőt, annak használatára a felügyelőknek kell felhívni a vizsgázók figyelmét.

Az idei érettségi időszak május 2-án, hétfőn veszi kezdetét, a hagyományoknak megfelelően az első vizsgatárgy a magyar nyelv és irodalom lesz.

(Borítókép: Feladatlapok a matematika írásbeli érettségi vizsgán a fővárosi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban 2021. május 4-én. Balogh Zoltán / MTI)