Iskolásokat szidott, majd kést rántott egy férfi a 3-as villamoson

2022.05.12. 07:29
Egy munkába tartó kőbányai rendőr fogta el azt a férfit, aki a villamoson szidalmazta az iskolásokat, majd egy kést is elővett.

Elfogással indult a napja annak a körzeti megbízottnak, aki két héttel ezelőtt pénteken reggel a munkahelyére tartott a 3-as villamoson. A X. kerületi szakaszon a rendőr egy hangoskodó férfira lett figyelmes, aki először iskolásokat szidalmazott, majd egy kést vett elő a zsebéből.

Balaton Krisztián rendőr zászlós ezt látva azonnal szolgálatba helyezte magát, a kést pedig kivette a férfi kezéből – írja a rendőrség.

Mivel a villamos épp a kerületi kapitányság közelében lévő megállónál járt, a rendőr leszállította, majd előállította a kapitányságra a garázda utast.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói az előállított 36 éves O. Andrást felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

Mint kiderült, a férfi ittas állapotban volt, valamint a kispesti rendőrkapitányság egy másik folyamatban lévő ügyben a körözését rendelte el. A villamoson utazó iskolás gyerekek nem sérültek meg.