Biztosan drágul a belföldi turizmus, csak az a kérdés, mennyivel

BJASZ20200706028
2022.05.19. 05:41
Bár a foglalási volumen lassabb, idén is sokan választják a belföldi nyaralást. A pihenni vágyók komoly áremelkedésre számíthatnak, a szállodaszövetség elnöke szerint egész egyszerűen „nem tud más történni”. Az úti célok tekintetében nincs változás, továbbra is élen a Balaton, de az aktív kikapcsolódás lehetősége miatt a Bükk és a Mátra is egyre népszerűbb.

„Elképzelhető, hogy a tavalyi rekordhoz képest idén nyáron alacsonyabb lesz a vendégéjszakák száma, de drasztikus visszaesésre nem számítunk, az előfoglalási adatokból az látszik, hogy idén is sokan vágynak belföldi pihenésre” – erről beszélt az Indexnek Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke, utalva arra, hogy a számok már most is megközelítik a tavalyi értékeket, noha a foglalási volumen lassabb: míg 2021 májusában a korlátozások feloldása után lényegében egyik pillanatról a másikra berobbant a belföldi turizmus – melynek eredményeként minden idők legsikeresebb nyarát zárták a hazai szállodák –, addig a vendégek most átgondoltabb döntéseket hoznak, de a végeredmény vélhetően hasonló lesz.

A tavalyi dömping azzal magyarázható, hogy 2021-ben a külföldre utazás még sokkal inkább keretek közé volt szorítva, a félelem és a bizonytalanság miatt pedig sokan csak belföldi pihenést vállaltak be.

Mára viszont még a korábban legszigorúbban eljáró országok is tárt karokkal várják a turistákat, és teljesen természetes, hogy a családok ezt kihasználják. Úgy tűnik, hogy az utazni vágyók többségét még a finoman szólva sem fényes forint-euró árfolyam sem tartja vissza

– mondta Baldauf Csaba, aki szerint a hazai szállodáknak sincs mitől tartaniuk, a belföldi turizmus ugyanis oly mértékben megerősödött a pandémia alatt, hogy idén is lesz rá kereslet bőven.

Nem csak a Balaton a riviéra

A helyzet változatlan, továbbra is a vízparti desztinációk a legnépszerűbbek, élen a Balaton, de sokakat vonz a Tisza-tó és környéke, illetve a klasszikus fürdővárosok is komoly forgalomra számíthatnak, Sárvár és Hajdúszoboszló is a top úti célok között van. Emellett aktív kikapcsolódásra is egyre többen vágynak, így a Bükkben, a Mátrában és Eger környékén is lesz turista bőven.

Ami Budapestet illeti, a gyenge forintnak komoly csábító ereje van, most a magyar főváros ár-érték arányban még inkább jónak számít, így biztosak lehetünk abban, hogy az Európai Unión belül jelentős lesz a beutazók száma. A reptéri forgalom folyamatosan nő, ebből nyilván a szállodák, éttermek is profitálnak

– mondta a MSZÉSZ elnöke, hozzátéve, hogy ugyanakkor Oroszország és Ukrajna utazói a háború miatt távol maradnak, és azt a kiesést talán nem is lehet teljes egészében pótolni.

Csak a mérték a kérdés

Baldauf Csaba felhívta a figyelmet arra is, hogy az árak növekedni fognak, ugyanis „nem tud más történni”, hiszen a bérköltségek jelentősen nőttek, az élelmiszerárak az egekben, az energiaárakról pedig „inkább ne is beszéljünk”.

Utóbbival kapcsolatban a Kolping Hotel Spa & Family Resort igazgatója a saját tapasztalatait is megosztotta lapunkkal. Mint mondta, most egy áprilisi gázszámla kerül annyiba, mint amennyibe korábban három téli hónap került.

Ezek olyan irreális emelkedések, melyeknek egy részét kénytelenek a szállodák a vendégekre áthárítani. Hogy ki mennyit hárít át, és hogy kinek mekkora a mozgástere, az már egy másik kérdés, de az biztos, hogy a drágulás a turizmusban is szembetűnő lesz

– mondta az MSZÉSZ elnöke.

Mint ismert, a kormány korábbi döntése értelmében február óta az élelmiszerboltokban is lehet fizetni SZÉP-kártyával. Az intézkedést eredetileg május 31-ig vezették be, de amikor az árstopok hosszabbításáról döntöttek, akkor a többi határidővel együtt ezt is kitolták július 1-ig.

Baldauf Csaba szerint nem kizárt, hogy a döntésnek a turizmus szempontjából lesz visszatartó ereje, ugyanis az a réteg, aki csak amiatt ment volna hotelbe, étterembe, hogy elhasználja a SZÉP-kártyára kapott összeget, most vélhetően azt a boltban költi el, ami a polcoknál látott horribilis árakat tekintve egyébként teljesen érhető.

„Bár a szállodában történő SZÉP-kártya-beváltás áprilisig nem csökkent, ez nem azt jelenti, hogy a jövőben sem fog, az adatokból az látszik, hogy a dolgozók a pluszjuttatást örömmel költik élelmiszerre. Bízunk benne ugyanakkor, hogy hosszú távon rendeződik a válság, és a családok ismét pihenésre költhetik majd a kártyára kapott összegeket” – jegyezte meg az MSZÉSZ elnöke.

(Borítókép: Egy vitorlás hajó a Lágymányosi-öböl vizén. Fotó: Jászai Csaba / MTI)