- Belföld
- pintér sándor
- oktatás
- közoktatás
- tanárok
- pedagógus
- fizetés
- pedagógusok demokratikus szakszervezete
Pintér Sándor: A tanároknak kell tenniük azért, hogy megbecsüljék őket

További Belföld cikkek
Pintér Sándornak – aki belügyminiszterként az új Orbán-kormányban már a közoktatásért is felelni fog – szerdán volt a meghallgatása a parlamentben. Akkor ő maga is elismerte, hogy problémák vannak a pedagógusok elismertségével, fizetésével, és ez már azon is meglátszik, hogy fizika és kémia szakos tanári szakra egyenként mindössze 22, illetve 25 hallgató jelentkezett idén. Ez pedig megközelítőleg sem lesz elegendő ahhoz, hogy pótolják a kieső tanárokat – vélekedett.
Megszavazták, így néz ki Orbán Viktor új kormánya
Mutatjuk a minisztériumokat és a minisztereket.
Hozzátette viszont azt is, hogy a tanárok megbecsültsége szerinte nem csak a fizetésen múlik.
Ahhoz, hogy ez növekedjen, nem csak a fizetés a megoldás. Ahhoz, hogy ez növekedjen, társadalmi presztízs is kell, de ennek megalkotásában mi csak támogatást tudunk adni, azt a tanároknak jelentős részben maguknak kell elérni
– mondta a belügyminiszter.
Ezzel szemben Nagy Erzsébet, a PDSZ alelnöke most azt mondta: szerintük a tanárok épp eleget tesznek azért, hogy megbecsüljék őket. „Elmennek ingyen táboroztatni, elmennek CBA-utalványért is táboroztatni, mert nem a CBA-utalványért teszik, hanem a tanítványaik érdekében” – említette példaként.
Hozzátette azt is, hogy a presztízs valóban nemcsak a fizetésen múlik, de annak is nagy szerepe van benne. „Aki kijön a gimnáziumból, nemcsak azt nézi, hogy egy adott pálya mennyire lehet érdekes, hanem azt is nyilván, hogy a későbbiekben abból hogyan lehet megélni” – mondta Nagy Erzsébet.
Ezen felül a PDSZ azt is jelezte, hogy a kormány a választási kampányban – uniós forrásból – még háromszor 10 százalékos béremelést ígért a pedagógusoknak, de ehhez képest a belügyminiszter szerdán már másról beszélt. Pintér Sándor azt mondta: az uniós forrásokat elsősorban infrastrukturális fejlesztésekre szánják. A bérek emelésének lehetőségéről beszélve a belügyminiszter úgy fogalmazott a meghallgatáson: azokon egyértelműen javítani kell, de „ez nem elhatározás kérdése”, hanem a gazdasági helyzettől függ, és épp ezért nem ígér semmit.
Az Emberi Erőforrások Minisztérium az RTL megkeresésére azt mondta: a kormány és belügyminiszter is elismeri a béremelés szükségességét, de „a háború és brüsszeli szankciók okozta gazdasági és pénzügyi terhek miatt minden béremelés csak úgy valósulhat meg, ha annak pénzügyi fedezete biztosított”.
(Borítókép: Pintér Sándor. Fotó: Nagy Szabolcs / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
- Mindeközben
Gáspár Zsolti a testvéréről: Nagyon szélsőséges a hangulata, és amikor negatív, akkor borúsan látja a világot és a kapcsolatunkat
1 órája
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Címlapon
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új Alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
5 órája
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
16 órája
- Belföld
Három településen is új polgármestert választottak
Osliban, Miháldon és Gibárton is időközi választást tartottak.
34 perce
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
- Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén
Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.
3 órája
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
5 órája
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak
Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.
2 órája
- Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Címlapon
Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember
Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.
1 órája