Kincses Gyula marad a Magyar Orvosi Kamara elnöke

2022.05.28. 14:41
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke megerősítő szavazást kért az Országos Küldöttközgyűléstől. A küldöttek 170 igen, 58 nem szavazat, 13 tartózkodás mellett bizalmat szavaztak az elnöknek a további munkához, így a kamara jelenlegi vezetése 2023 novemberéig folytathatja munkáját.

Kincses Gyula tavaly októberben kezdeményezett maga ellen bizalmi szavazást. Az elnök, aki 2019-ben váltotta Éger Istvánt a poszton, már megválasztása előtt azt ígérte, hogy elnökségének félidejében bizalmi szavazást kér maga ellen.

Akkor Lénárd Rita, a MOK alelnöke is bejelentette, hogy ha Kincses nem kap bizalmat, akkor a komplett elnökség távozik.

Nem vállaltuk anno ezt, és nem is vagyunk kötelezve erre. A mi döntésünk, hogy az elnökkel együtt megyünk, ha nem kap bizalmat. Csapatként kezdtük a munkát, és ha úgy adódik, csapatként is távozunk

– közölte az alelnök.

A választást az eredeti tervek szerint november 27-én tartották volna a MOK Országos Küldöttközgyűlésén, akkor azonban azt a járványhelyzet miatt elhalasztották

Az orvosi szervezetnek a magyarországi szabályozás lehetővé tette volna a kiemelten fontos rendezvény megtartását, ám a doktorok jobbnak látták, ha későbbi időpontban rendezik azt meg a közegészségügyi szempontok miatt.