Vége a tárgyalásnak, erről volt szó Pintér Sándor és Horváth Péter első találkozóján

kombó
2022.06.13. 13:21
A Nemzeti Pedagógus Kar és a Belügyminisztérium első tárgyalásán a bérek és a munkaterhek nem kerültek szóba, arról viszont részletekbe menően egyeztettek, hogy miként lehetne az oktatást hatékonyabbá tenni. Idevonatkozóan dolgozhat ki javaslatcsomagot a Nemzeti Pedagógus Kar, de a tárca egy kérdőívet is elindít.

A választások óta először tárgyalt a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke és a belügyminiszter. Horváth Péter lapunk megkeresésére felidézte, hogy már akkor találkozót kért Pintér Sándortól, amikor kiderült, hogy az oktatásügy a Belügyminisztériumhoz kerül.

Az NPK vezetője az Indexnek elmondta: a hétfő délelőtti tárgyaláson elsősorban azokat a kérdéseket érintették, hogy miként lehet az oktatást hatékonyabbá tenni, hogy az iskolában töltött órák miként tudnak a legjobban hasznosulni, és hogy hogyan lehet a tehetségeket a leginkább felismerni, segíteni.

„Pintér Sándor azt kérte, hogy dolgozzunk ki idevonatkozó javaslatokat. Mi erre abszolút nyitottak vagyunk, hamarosan meg is kezdjük a munkát az NPK tagjaival” – mondta lapuknak Horváth Péter, aki arra a kérdésre, hogy a találkozón a bérek, illetve a munkaterhek csökkentésének témakörét érintették-e, azt felelte, hogy a belügyminiszter az egyeztetésen megerősítette, hogy a nyáron is folytatják a tárgyalásokat a pedagógus-szakszervezetekkel, az említett kérdéseknek pedig az az elsődleges platformja.

Én úgy érzem, hogy abszolút van nyitottság a tárcában

– mondta Horváth Péter, megjegyezve, hogy a szakszervezetekkel mindenképpen egyet tud érteni abban, hogy a minőségi oktatáshoz elengedhetetlen a bérek rendezése és a munkaidő újragondolása, csökkentése.

Hétfőn a Belügyminisztérium közleményben tájékoztatott arról, hogy valamennyi pedagógusnak, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő dolgozónak, illetve vezetőnek lehetősége lesz 2022 júniusában kitölteni azt az elektronikus kérdőívet, melynek kérdései a köznevelési rendszer működésének továbbfejlesztési lehetőségeit célozzák. Az intézményekhez az Oktatási Hivatal juttatja el a kitölthető felület hozzáféréséhez szükséges információkat. Az anonim felmérés intézménytípusonként eltérő időszakokban történik.

„A felmérés többek között a biztonságos és rendezett óvodai-iskolai környezettel kapcsolatos elvárásokra, a pedagógusok foglalkoztatására, a gyermekek és a pedagógusok teljesítményének mérésére, értékelésére vonatkozó további lehetséges megoldásokra irányul” – részletezte a Belügyminisztérium, kiemelve, hogy a tárca a köznevelésben dolgozók válaszait, javaslatait beépíti az ágazatot érintő fejlesztési tervbe.

(Borítókép: Pintér Sándor és Horváth Péter. Fotó: Aradi László / Index / Szigetváry Zsolt / MTI)