Simor András nem zárja ki, hogy Magyarország távozik az EU-ból

A volt jegybankelnök publicisztikát írt a Jelennek, amelyben kifejtette: eddig négy ok miatt gondolta úgy, hogy kilépésünk valószínűsége elhanyagolható.

Az első, hogy az EU-s források óriási jelentőségűek a magyar gazdaság, egyúttal az oligarchák számára is.

Azt gondoltam, Orbán minden követ meg fog mozgatni, hogy felszabadítsa ezt a pénztömeget, és ennek érdekében, ahogy azt a múltban is tette, néhány apró (vagy talán most már muszájból egy kicsit nagyobb) gesztust fog tenni az unió számára, amitől újra megnyílnak a pénzcsapok.

A második ok, hogy a magyar gazdaságnak mérhetetlen károkat okozna egy esetleges kilépés.

Egy országban, amelynek külkereskedelme 2020-ban a GDP 157 százalékát tette ki, s ezen belül az EU részaránya a teljes magyar exportból 78 százalékot ért el, ott egy esetleges kilépés negatív hatásait nem lehet eléggé túlértékelni. 

A harmadik, hogy minden eddigi magyarországi közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a magyar lakosság EU-párti.

Végül pedig azt gondoltam, Orbán Viktor személyes politikai jövője szempontjából létfontosságú az Európai Unió.

A magyar miniszterelnök ugyanis ma már európai jelentőségű politikai szereplőnek szeretné láttatni magát, de csak addig lehet az, amíg az Európai Unió színpadán tud fellépni. Megszólalásait csak addig kíséri megkülönböztetett figyelem a világban, amíg az ország, amelyet képvisel, az unió tagja. 

Mi változott akkor az elmúlt három hónapban?

Simor András úgy látja: Magyarország nem a kölcsönös kompromisszumok keresése útján indult el, hanem a harc, a konfrontáció útján. ­Az orosz olajembargó ügyében képviselt magyar álláspontot még meg lehetett védeni valós gazdasági érdekeinkkel, de Kirill pátriárka szankcionálásának megvétózása azt jelezte, ebben az egyhangúságra ítélt döntéshozatali rendszerben Orbánnak zsarolási potenciálja van.

Vagy ideadjátok a pénzt, vagy ellehetetlenítem az unió működését, üzente Orbán a vétóval.

A szerző álláspontja szerint két út áll az EU vezetői előtt. Az egyik, hogy kötnek egy újabb elvtelen kompromisszumot, kicsikarnak néhány látszólagos engedményt Orbántól, amelyeket aztán ő – szokás szerint – más intézkedésekkel semlegesít, az EU-s források pedig újraindulnak. 

A másik út sokkal kockázatosabb és sokkal több erőfeszítést igényel. Mégis, úgy tűnik, ezúttal nem lehet olyan könnyen elsimítani ezt a konfliktust, mint a korábbiakat. Az Európai Parlament, az egyes országok véleményformáló közvéleménye is az eddigieknél nagyobb nyomást gyakorol a kormányfőkre, hogy ne söpörjék be az Orbán-autokrácia ügyét ismét a szőnyeg alá. Mi is lehet a megalkuvás helyett a másik út az európai vezetők számára? – teszi fel a kérdést Simor András.

(Borítókép: Simor András 2013. július 1-jén a bank londoni székházában. Fotó: Dermot Doorly / MTI / EBRD)