- Belföld
- gyermekvasút
- máv
- gyerekek
- technológiai és ipari minisztérium
- koncz zsófia
- hűvösvölgy
- vasútfejlesztés
Itt a MÁV új generációja: gyermekvasutasokat avattak Budapesten
A gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásánál tartott ünnepségen Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) parlamenti államtitkára elmondta, Magyarország kormánya továbbra is elkötelezett a vasútfejlesztések iránt. Kiemelte, hogy az elmúlt évtizedben 600 kilométer vasúti pályát korszerűsítettek, valamint vasúti hidak, állomások és megállóhelyek is megújultak.
Megható volt a fiatalok eskütétele az államtitkár szerint, aki egyúttal közölte, azt kívánja, hogy a gyerekek közül nagyon sokan a jövőben közlekedési szakértők és a MÁV munkatársai legyenek.
Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a nemzeti vasúttársaság nevében gyermekvasutassá fogadta az esküt tett fiatalokat, akik ezzel családtagjai lettek az 56 ezer főt számláló MÁV–Volán-csoportnak, amelynek tagjai nap mint nap tesznek azért, „hogy Magyarország mozgásban legyen, és előre tudjon haladni”.
A gyermekvasút a Guinness-rekordok Könyvében is szerepel
Kiemelte, a budapesti gyermekvasút világrekorder, mert a Guinness-rekordok Könyve szerint ez a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyerekek látják el. Ugyanakkor jelezte, nemcsak a leghosszabb, hanem a legkomolyabb is a világon, mert a gyerekek a „nagy vasútnál” használatos biztosítóberendezésekkel, eszközökkel dolgoznak. Ezenfelül egész évben folyamatos üzem zajlik, a legfontosabb pedig, hogy 300 ezer utasnak teszik lehetővé, hogy eljusson a város egyik pontjáról a másikra.
A rendezvényen Koncz Zsófia, Pafféri Zoltán, Besztercán Kornél és Keresztes Péter, a Gyermekvasutasokért Alapítvány kuratóriumi elnöke közösen adták át a megújult hűvösvölgyi tábort, amelynek a szállásépülete 184 gyermekvasutas befogadására alkalmas.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.
március 17., 12:25
- Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője
A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.
március 17., 11:49
- Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni
Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.
március 17., 11:33
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
11 perce
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
1 órája
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
46 perce
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
3 órája
- Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében
Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.
március 17., 11:24
- Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba
Lefotóztuk a járművet.
március 17., 11:21
- Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba
Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.
március 17., 10:59
- Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz
Bírság és arcképelemzés.
március 17., 10:08
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
2 órája
- Címlapon
A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt
A párt szerint elhallgatott egy érzékeny információt előlük.
3 órája
- Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog
A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.
március 17., 06:12
- Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt
A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.
március 17., 12:58
- Címlapon
Szürreális jelenetek a bolgár ötös lottón: olyan számot húztak ki, amelyet nem lehetett volna
Utána újra kellett húzni.
3 órája
- Belföld
Bűzlik a Duna
A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.
március 17., 09:23
- Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én
Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.
március 17., 08:18
- Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében
Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.
március 17., 07:18
- Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül
A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.
március 17., 07:43
- Belföld
Esküt tesz a Parlamentben a fideszes képviselő, aki Magyar Péterrel is összeszólalkozott
Az ülés 13 órakor kezdődik.
március 17., 08:22
- Címlapon
Összeomolhat az Atomsorompó, Donald Trump új nukleáris fegyverkezési versenyt robbanthat ki
10 órája
- Belföld
Vitézy Dávid: A főváros már arra is képtelen, hogy egy elkorhadt padot kicseréljen
Karácsony Gergelynek is üzent.
március 17., 09:37
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
7 órája
- Címlapon
Eltemették Bényi Ildikót
A szertartást a család, a kollégák, az ismerősei és a helyi lakosok jelenlétében rendezték meg.
22 perce
- Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget
Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.
2 órája
- Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi
Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.
március 17., 11:34
- Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban
Az ügyben büntetőeljárás indult.
március 17., 12:05
- Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását
Négyen sérültek meg a balesetben.
március 17., 12:36
- Címlapon
Másodosztály és eddig legyőzhetetlen rivális – ez vár a magyar válogatottra a folytatásban
A következő idényben Ausztriával és Romániával is egy csoportba kerülhetünk.
2 órája
- Címlapon
Zebrát fogadna örökbe Orbán Viktor
A miniszterelnök ezzel reagált az ellene felhozott vádakra.
1 órája