Lehet, hogy a biztosítási összeg nem fedezi a károkat a terézvárosi házomlásnál
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani, akár két órával is nőhet a menetidő az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályákon
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Lambert Gábor, a szövetség kommunikációs vezetője a terézvárosi házomlással kapcsolatban hangsúlyozta: nagyon sok függ attól, hogy mikor kötötték a szerződést, mit tartalmaz, és aktualizálták-e, esetleg már hosszú idő óta ugyanazt a díjat fizetik.
Szerinte feltételezhető, hogy van a Jókai utcai háznak biztosítása, és az épület szerkezetével kapcsolatos elemek ehhez tartoznak. A lakásokon belül, az ingóságokban keletkezett esetleges károkért a lakók lakásbiztosítási szerződései alapján fizetnek az érintett biztosítótársaságok.
Felhívta ugyanakkor a figyelmet: régebbi, nem aktualizált szerződések vagy alulbiztosítottság esetén fennáll a veszély, hogy a biztosítási összeg, amelyre a károsultak igényt tarthatnak, nem fogja a teljes kárt fedezni.
A Mabisz ezért figyelmeztet rendszeresen arra, hogy a lakásbiztosítási szerződéseket aktualizálni kell
– tette hozzá.
A hazai lakások 73 százaléka lehet biztosítva
Lambert Gábor elmondta: a tavalyi adatok szerint 3,8 millió lakossági vagyonszerződés van Magyarországon, ennek több mint 90 százaléka lakásbiztosítás. Ennek alapján a hazai lakóingatlanoknak csak a 72-73 százaléka van biztosítva.
A személyi sérülésekkel kapcsolatban kifejtette: nem minden ingatlanbiztosításnak van automatikusan felelősségbiztosítási eleme, ez mindig a konkrét szerződéstől függ, és az is kérdés, hogy olyan mértékű-e a ház felelősségbiztosítása, ami egy súlyos sérülést fedez.
A Jókai utcai házban ugyanakkor építkezés folyt, a szakértői vizsgálat és a felelősség megállapítása ebben az ügyben nagyon hosszú ideig is tarthat. Az építőipari cégek kötelezően rendelkeznek felelősségbiztosítással, de ezek pontos tartalma, mértéke is az adott szerződésüktől függ – ismertette.
Ha a felelős nem rendelkezik olyan biztosítással, amely az érintettek kártalanítására kiterjed, vagy arra nem elegendő, akkor a károsultak polgári peres úton érvényesíthetik igényeiket – jelezte.
Leggyorsabban az autótulajdonosok juthatnak kártérítéshez
A Mabisz kommunikációs vezetője szerint a károsultak közül a leggyorsabban azok a gépkocsi-tulajdonosok számíthatnak kártérítésre, akik rendelkeznek teljes körű casco biztosítással.
Hétfő délelőtt leomlott és az utcára zuhant Budapesten az átalakítás alatt álló Jókai utcai ház párkányfala. A balesetben négyen megsérültek, több parkoló jármű összetört. A VI. kerületi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.