Kiszorította a rendőrség a tüntetőket a villamossínekről a Margit hídnál
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- A reggel még csak tervezetként létező katamódosítás ellen a tiltakozók kedd délelőtt 10 órára tüntetést szerveztek a Parlament elé, a Kossuth Lajos térre.
- 11 óra után pár perccel blokkolták a Margit hidat.
- A Margit mellett az Erzsébet hidat is elfoglalták a demonstrálók, a blokád alól 15 órakor szabadult fel a híd.
- Végül elfogadta a parlament a kata változásáról szóló módosítást.
- Csendesedtek az események délutánra, a Margit híd az egyetlen jelentősebb helyszín, ahol buliztak a demonstrálók.
- Este kiszorították a tüntetőket a villamossínekről a Margit hídnál, egy nő rosszul lett.
21:50
A rendőrökkel beszélgetnek a tüntetők, akik sörrel kínálják a hatóság embereit. Jó a hangulat, egyre kevesebben vannak a Jászai Mari téren.
20:53
Már a belső sávokban is haladhatnak az autók a Margit hídon, mindkét irányban – jelentette az Index tudósítója.
20:35
Ráengedték az autókat a villamossínekre, a demonstrálókat kordonokkal szorították ki az úttestről, egyelőre a gépjárművek azonban nem ott közlekednek Buda és Pest irányába. A híd egyik oldaláról a másikra csak az aluljárón át lehet eljutni – számolt be tudósítónk a helyszínről fél kilenc után.
20:17
A rendőrség szerint mentőt hívtak egy állapotos asszonyhoz. Egy villamossínen ülő, állapotos nő nem volt hajlandó együttműködni a rendőrökkel, majd fájdalmakra panaszkodott, ezért mentőt hívtak hozzá – közölték a rendőrség hivatalos honlapján.
20:00
A készenléti rendőrség a sínekről kiszorította a tüntetőket – jelentette a helyszínről az Index tudósítója. Mint mondta, a rendőrség hangosbemondón szólította fel a demonstrálókat: hagyják el a síneket, hogy a villamosforgalom helyreállhasson.
19:15
Visszavonultak a villamosok, és megnőtt a tüntetők száma a Margit hídnál – jelentette az Index tudósítója. Elmondása szerint sokan arról beszélgetnek, miért lesz nekik rosszabb, ha kikerülnek a katakörből, és mekkora teher már az is sokak számára, hogy ilyen hirtelen kell váltani.
18:35
A tüntetők úgy döntöttek, maradnak a Margit hídon – jelentette az Index tudósítója a helyszínről. A demonstrálók célja, hogy minden arra elhaladó kerékpárostól megkérdezzék, érintettek-e a törvénymódosításban.
17:45
A rendőrség Pest és Buda irányába is megpróbálja leterelni a Margit hídon maradt villamosokat, emiatt a hatóságok felszólították a tüntetőket, hogy erre legyenek tekintettel – jelentette az Index tudósítója a helyszínről.
17:10
Helyzetjelentés a Margit hídtól – élőben az Index Facebook-oldalán.
16:40
Bulihangulat van a Margit hídnál, a tüntetők piknikeznek, beszélgetnek, lazulnak. Szól a zene, pár százan lehetnek.
15:36
Szivárognak el az emberek a Margit híd pesti hídfőjének lábától, azt követően, hogy megszületett a parlamenti döntés a katáról – jelentette tudósítónk fél négykor. Néha elhangzik egy egy megafonos beszéd, a jelenlévők egymással beszélgetnek, az úttesten ülnek, nyugalom van. Egy villamos továbbra is be van ragadva a demonstráció miatt a Jászai Mari téren. A híd továbbra is el van zárva az autóforgalom elől.
15:22
Ahogy az várható volt, kedden kivételes eljárás keretében elfogadta az Országgyűlés a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvénymódosítást, amit a kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott be. A parlamenten kívül eközben tüntetés szerveződött. Bővebben >>>
15:20
Megérkeztek az Erzsébet hídról a futárok a Jászai Mari térhez. A tüntetők tapssal fogadták őket.
14:54
Megszűnt a korlátozás az Erzsébet híd pesti hídfőjénél. Az 5-ös, a 7-es, a 105-ös, a 108E, a 110-es, a 110E, a 112-es, a 133E, a 178-as és a 8E autóbusz újra megáll a Március 15. tér megállóhelyen – írja a BKK a közösségi oldalán.
14:52
Véget ért a gyűlés. A gyűlés résztvevői 14 óra 40 percre elhagyták az Erzsébet hidat, ahol 12 órától a belső forgalmi sávokat foglalták el. Addig rendőri irányítás mellett haladt a forgalom. Rendőri intézkedésre nem került sor – írja a rendőrség hivatalos oldalán.
14:40
Az Index tudósítója azt jelentette, hogy mindkét irányban felszabadult az Erzsébet híd, a tüntetők a Margit híd irányába indultak el, de akadtak olyanok is, akik a pesti Duna-part felé vették az irányt.
14:19
Nagyjából százra tehető a tüntetők száma az Erzsébet hídon 14 óra után, azt követően, hogy a demonstrálók a kata tervezett módosítása miatt blokkolták azt – jelentette a helyszínről az Index tudósítója. A demonstráció miatt részben lehet közlekedni, a rendőrség egy-egy fél sávot biztosított a tiltakozóknak.
13:15
Helyszíni tudósítónk az Erzsébet hídról jelentette: a tüntetők megérkeztek a Margit híd irányából. A folyamatosan érkező demonstrálók mellett a hídon részben lehet közlekedni, a rendőrség egy-egy fél sávot biztosított a tiltakozóknak.
12:40
A rendőrség közölte: a gyűlés résztvevői foglalnak el irányonként egy-egy forgalmi sávot az Erzsébet hídon. A belső sávot foglalják el mindkét irányban a gyűlés résztvevői az Erzsébet hídon 2022. július 12-én 12 órától. A forgalom rendőri irányítás mellett, a szabad sávokon halad.
12:35
A budai oldal felé járható volt a híd, a pesti oldal felé csak egy sávon haladt a forgalom. A tüntetők a híd közepén ülnek, később a budai oldal felé vezető oldalon is lezártak egy sávot.
12.25-KOR KERESZTBE ÁLLT EGY RENDŐRAUTÓ AZ ERZSÉBET HÍDON, FELHAJTOTTAK A BICIKLISEK. AZ AUTÓSOK MÁR CSAK EGY-EGY SÁVON HALADHATNAK, HAMAROSAN LEZÁRHATJÁK EZT A HIDAT IS.
12:10
A tüntetők között elterjedt, hogy a demonstrálók az Erzsébet hidat is blokkolni fogják. Az Index tudósítója a Március 15. térről, a híd pesti oldaláról azt jelentette, hogy kerékpáros ételfutárok indultak el az Erzsébet híd felé, de 12.10-re még nem értek a hídhoz. Az Index információi szerint a tüntetők már bejelentették a rendőrségen a demonstrációt, de választ még nem kaptak, ezért nem vonultak át többen az Erzsébet hídhoz. Munkatársunk jelentése szerint a híd körül sokkal több a rendőrautó, mint a tüntető. Jelenleg a híd forgalma zavartalan.
Mi történt?
Kedden délelőtt transzparensekkel, mások ülősztrájkkal fejezték ki nemtetszésüket, és voltak, akik a „Ne szavazd meg!” szlogent skandálták a Parlamentnél. A törvénymódosítás miatt több érintett szektor – kreatív ipari szakemberek, fodrászok, filmesek – képviselői is megjelentek, az ételfutárok például egy csoportban állva tiltakoztak.
Ellenzéki politikusok is megjelentek a Kossuth Lajos téren, többek között Kunhalmi Ágnes, Mellár Tamás, Csárdi Antal, Keresztes László Lóránt, Gelencsér Ferenc is beszélgetett a téren egybegyűltekkel.
A Kossuth téri tüntetés hivatalosan délelőtt 10 órakor kezdődött, az Index stábja élő videóban jelentkezett a Facebookon.
A tüntetők délelőtt 11 óra körül Gelencsér Ferenc, a Momentum Mozgalom elnökének javaslatára skandálni kezdték, hogy le kell zárni a Margit hidat, a párt politikusai a tömeg élén blokkolták a híd forgalmát. Mind az autós forgalom, mind a tömegközlekedés leállt. A Margit híd lezárását is élőben közvetítette az Index a Facebook-oldalán, a videót ide kattintva nézheti meg.
Rendőrség: Ez szabálysértés!
A rendőrség közleményében be nem jelentett gyűlésnek nevezte az eseményt. Hozzátették: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a budai és a pesti oldal irányából is eltereli a forgalmat. A hvg.hu arról számolt be, hogy a budai hídfőnél a rendőrök elkezdték megbírságolni a robogósokat a forgalom akadályozása miatt.
A rendőrség néhány perccel később újabb közleményt adott ki, amelyben azt írták: felszólították a résztvevőket, hogy menjenek fel a járdára. „A rendőrök hangosbemondókon tájékoztatták a gyűlés résztvevőit, hogy szabálysértést valósítanak meg azzal, hogy a Margit híd úttestjén és a villamossíneken tartózkodnak, és felszólítják őket, hogy menjenek fel a járdára, mert magatartásukkal másokat akadályoznak a szabad mozgásukban” – olvasható a közleményben. Később egy újabb közleményben azt írták: előállítanak egy férfit, aki leköpött egy rendőrautót.
A Margit hídon egy férfi 11 óra 45 perc körül leköpött egy járőrautót, ezért a rendőrök garázdaság szabálysértés miatt előállítják a II. Kerületi Rendőrkapitányságra
– írták.
Közben a tömeg azt ordította, hogy „Aki dudál, velünk van!”. A Jászai Mari téren a tömeg a hídra való feljutást is akadályozza, de a rendőrök már átengedik a korábban a hídon rekedt autósokat – jelentette az Index helyszínen tartózkodó tudósítója.
Megszólalt a főpolgármester
Karácsony Gergely, Budapest polgármestere 13.05-kor Facebook-oldalán azt írta, megérti a tüntetők dühét. „A kormány – minden ígéretét megszegve – statáriálisan, egy nap alatt, érdemi felkészülési idő nélkül akarja átalakítani a mikrovállalkozók legnépszerűbb adózási formáját. Brutális adóemelés ez: adóév közben több százezer embernek emelkedik ötszörösére az adóterhe, miközben persze a Fidesz oligarchiái továbbra is extraprofitot zsebelhetnek be a kaszinóikból” – fogalmazott bejegyzésében.
Hozzátette: az érthető és indokolt tiltakozás miatt Budapest közlekedése az elmúlt órákban jelentősen lelassult, de mindent megtesznek azért, hogy a szabad politikai véleménynyilvánítás az elkerülhetetlennél nagyobb fennakadást ne okozzon a városban. Végül megköszönte a fővárosiak türelmét.
Azonnali felháborodás
A kormány nevében hétfőn nyújtotta be a parlamentnek a kisadózás új szabályairól szóló törvénytervezetet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és még kedden el is fogadhatják a képviselők az abban foglaltakat.
Az új szabályozás olyan módosításokat tartalmaz, amelyek azt is jelenthetik, hogy a jelenleg nagyjából 450 ezer katás adózó jelentős része szeptember után másik adózási megoldás után kell nézzen, mivel a kata a jövőben csak magánszemélyek számára szolgáltató vagy terméket értékesítő főállású egyéni vállalkozók számára lesz elérhető.
A tervezett változtatások szinte azonnal felháborodást váltottak ki, különösen a filmiparban és a művészeti területeken dolgozók között.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a törvénytervezet megjelenése után azt nyilatkozta, „kissé erőteljesre sikeredett a javaslat”.
A jogszabálytervezet szerint minden érintett vállalkozásnak nyilatkoznia kell majd az adóhatóság felé arról, hogy megfelel-e az új feltételeknek, és kisadózó tételes adóalanyként folytatja-e majd. Erre augusztus elsejétől szeptember 25-ig lesz lehetőség azzal, hogy aki ez utóbbi dátumig így nyilatkozik, szeptember 1-től katásként adózhat.
A kata tervezett módosításai ellen már akkor online petíció indult, amikor a pénzügyminiszter a költségvetési bizottság ülésén beszélt arról, hogy megvizsgálják a kisadózói adózási rendszert.
Az Országgyűlés keddi ülésnapjának napirend előtti felszólalásait is a kata módosításáról szóló törvényjavaslat uralta – erről szóló cikkünket itt olvashatja.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)