Hollik István: Háború alatt felelőtlenség kimenni a hídra tüntetni

2022.07.15. 14:35
A kedd óta tartó tüntetés résztvevői valójában nem a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) megváltoztatása ellen demonstrálnak, hanem alapvetően a kormány ellen akarnak tiltakozni. Erről Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt egy interjúban.

„Én úgy látom, hogy akik a hídon vannak, azok nem a kata megváltoztatása ellen vagy az eredeti koncepciójához való visszatérése ellen tüntetnek” – jelentette ki Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Heti TV Pirkadat című műsorában.

A kormánypárti politikus kifejtette: a tüntetés résztvevői alapvetően a kormány ellen akarnak tiltakozni, így nem a kedden elfogadott törvénymódosítást kifogásolják.

Ez háborús időben szerintem nem felelős magatartás. (...) Lehet látni, hogy az összes bukott ellenzéki miniszterelnök-jelölt és képviselő most kihasználta ezt a helyzetet

– fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki hozzátette: Magyarország jogállam, a törvények betartásával tehát van lehetőség tiltakozni, ugyanakkor szerinte nem helyes az embereket szabálysértésre buzdítani.