Virrasztásra készülnek a tanévnyitó tüntetés után
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
20:00
„Köszönjük!” – skandálták a tüntetők, majd az esemény szervezője hivatalosan lezárta a demonstrációt, de azt ígérte, folytatják.
19:35
A tüntetés utolsó performanszaként diákok láncot fogva, papírmaszkkal az arcukon vonultak fel a színpadra, őket „az oktatás rabjaiként” mutatták be – jelentette tudósítónk a helyszínről. Miután az „oktatás rabjai” ledobták láncukat, Oláh Ibolya Magyaroszág című számát kezdték énekelni a demonstrálók.
19:30
Az erő a tömegben van, de a tömeg egyénekből áll – mondta a tüntetést záró beszédében az egyik szervező diák. Hangsúlyozta:
mindenki problémája fontos, mert csak így áll össze a kép arról, hogy mi történik az oktatásban.
Az oktatás szerinte nemcsak a tanárok és diákok, hanem minden olyan ember problémája, akit érdekel Magyarország jövője. Úgy látja, hogy mire az ő generációjának gyerekei iskolások lesznek, lehet változás, majd leszögezte: „egy buta országot könnyű befolyásolni, a jövő a tét”.
19:14
A második pedagógus, aki színpadra állt, elmondta:
a kerettanterv anyaga megtaníthatatlan és megtanulhatatlan.
Szerinte sok tantárgy esetében még a tanév végére sem jutnak el a könyv végére.
19:12
A tüntetésen felszólaló első tanár többek között a munkaterhek csökkentésének szükségességéről beszélt. Szerinte aki ma tanárnak megy, azt nem a nyári szünet motiválja.
19:10
Tudósítónk szerint Nagy Zsolt színész is felszólalt a tüntetésen, artikulálatlan hangokat kiadva jelezte: ilyen lenne egy beszéd, ha nem lenne oktatás.
19:00
A diákok után Molnár Áron Noár állt színpadra, aki többek között hangsúlyozta, hogy szerveződjenek a diákok, legyen stratégiájuk és céljaik.
A tüntetők ez után kézről kézre adva egy többméteres kockás zászlót juttattak előre a színpadig.
18:45
Öt diák állt a színpadra, úgy látják, hogy egy célt már elértek azzal, hogy ennyi embert megmozgattak – jelenette tudósítónk. Hangsúlyozták,
el kell érni, hogy a kormány oldja meg a tanárhiányt, és legyen a tananyag tanulható mennyiségű.
Élhetőbb körülményeket is követeltek azt iskolákban, ahogy több figyelmet is, mert „az oktatás nemzeti ügy”. Elmondták azt is, hogy politikailag elfogulatlanul szervezték a tüntetést. Azt ígérték addig nem fognak megállni, amíg nem érik el a cáljaikat.
A következő akciójukat is bejelentették: szeptember 4-én este 7 órától Budapesten négy gimnázium előtt fognak virrasztani szeptember 5-én reggel 9-ig.
18:25
Két diák állt színpadra, vezényletükkel újra skandálni kezdték a tüntetők azokat a rigmusokat, amelyek vonulás közben többször is elhangzottak.
18:20
A tüntetők a Szabadság hídnál álltak meg és épp a Mi vagyunk a Grund dalt éneklik.
18:00
A vonulás eleje most érkezett meg a Fővám térre – jelentette tudósítónk a helyszínről.
„Tanárainkkal vagyunk!” feliratú molinót visznek az első sorban sétáló tüntetők, közben azt skandálják:
Becsüljétek meg a tanárainkat.
17:44
A tüntetők elvonultak a Belügyminisztérium előtt, a Váci utcán lassan haladnak, a célállomás a Fővám tér.
17:25
Helyszíni tudósítónk jelenti: a tüntetők a Vörösmarty téren keresztül vonulnak, a demonstrálókat diákok koordináljak megafonok segítségével.
17:18
A tüntetők között az ellenzéki politikusok közül Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes mellett találkoztunk a jobbikos Z. Kárpát Dániellel, a momentumos Orosz Annával, a párbeszédes Jámbor Andrással és a független Hadházy Ákossal is.
17:15
A tüntetésen Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke is részt vesz, közösségi oldalán videót is közzétett a demonstrációról. Véleménye szerint
jó oktatás nélkül nem lesz tudásalapú gazdaság, ami az egyetlen esélye Magyarországnak a jövőben.
Szerinte ehhez „minimum autonómia kell, béremelés, az egyentankönyvek megszüntetése, kreativitás, megtanulható és megtanítható NAT, és sokkal több eszköz és lehetőség a pedagógusok kezébe”.
17:08
A tüntetők épp a Zrínyi utcában vonulnak.
Fizessétek meg a tanárainkat!
– a „Szabad ország, szabad oktatás!” mellett ezt skandálják a tüntetők.
16:55
A tömeg elindult a Belügyminisztérium felé, de lassan haladnak, egy részük még mindig a Bazilika előtti téren van. Néha felcsendül a „Szabad ország, szabad oktatás!” rigmus – jelentette az Index tudósítója.
16:45
Karácsony Gergely főpolgármester is részt vesz a tüntetésen, aki az Index kérdésére elmondta: azért jött ki, mert van egy gyereke, egy pedagógus felesége és egy hazája, amiért aggódik.
A magyar közoktatás helyzetét úgy foglalta össze, hogy rossz irányba van állítva, és nem kap kellő figyelmet. Úgy látja, hogy a pedagógusbéreket, a pedagógusok szabadságát illetően is komoly teendőkre van szükség.
Karácsony Gergely szerint a magyar közoktatás drámaian lesodródott az európai útról, és a nemzetközi felmérésekből kirajzolódó kép
egy olyan társadalmat vetít előre, amelyben minél szegényebb valaki, annál valószínűbb, hogy a gyereke is az marad.
Az oktatás nem rövid távon megoldható kérdés, éppen ezért kell azonnal elkezdeni foglalkozni vele – jegyezte meg Karácsony Gergely.
16:20
A Bazilika előtti tér lassan megtelik a többségében fiatal tüntetőkkel – jelentette az Index tudósítója a helyszínről. Elmondása szerint szakszervezeti zászlókat igen, pártzászlókat eddig nem látott a demonstrálóknál.
Fekete esernyők
A Pedagógusok Szakszervezete már tegnap tanévnyitó sajtótájékoztatót tartott, amelyen a magyar oktatás problémáinak ismertetése mellett bejelentette, hogy tavaszra újabb nagyszabású munkabeszüntetéssel készül. A kormány oktatáspolitikája ellen fekete esernyőkkel tiltakoztak.
A Diákok a Tanárokért szervezet péntek délutánra hirdetett demonstrációt. Követeléseiket négy pontban foglalták össze:
- Megoldást a tanárhiányra!
- Tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyagot!
- Élhetőbb körülményeket az iskolákban!
- Figyelmet az oktatásra!
Az előzetes tervek alapján a tüntetők 16 órától gyülekeznek a Szent István-bazilikánál, ahonnan a Belügyminisztérium felé indulnak.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)