Gyurcsány Ferenc rájött, hogy a felesége egy politikus, akihez sok türelem kell

BP-4380
2022.10.06. 11:41
A Demokratikus Koalíciót (DK) vezető exminiszterelnök szerint új vezetője lesz Magyarországnak, akit Dobrev Klárának fognak hívni.

Látomásos, egyben nosztalgikusan romantikus hangvételű bejegyzést tett közzé hivatalos Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc, aki saját, politikához vezető útját hasonlította össze felesége, Dobrev Klára politikai karrierjével.

A volt miniszterelnök többet között kifejtette, hogy ő mindig is tudta, hogy politikus lesz. Ehhez képest EP-képviselő felesége, Dobrev Klára nem készült politikusnak.

Amikor megismerkedtünk, egyszerre végezte a Közgázt és mellette az ELTE jogi karát. Elképesztő terhelést bírt. Emlékszem, nemzetközi jogi vizsgára készült. A nemzeti szuverenitásról beszélt nekem egy unalmas estén, mire én türelmetlenül azt mondtam, hogy egy állam akkor szuverén, ha azt más államok elismerik. Minek erről többet beszélni? – kérdeztem fennhangon, ő meg csendben válaszolta, hidd el, ez ennél bonyolultabb. Ennyiben maradtunk. Finoman gondolkodik

– osztotta meg a történetet a DK elnöke, aki arról is mesélt, hogy felesége az ő miniszterelnöksége alatt first ladyként nemcsak sokat látott, tanult, hanem feltűnő természetességgel mozgott más miniszterelnökök, azok férjei, feleségei, nagykövetek és mindenfajta nemzetközi ember társaságában is.

„Aztán mostanra Klára politikus lett. Helyesen. Látja a tetejét és látja a mélyét. Érdeklik a részletek és látja az egészet. Kérdez, kételkedik, óvatos. Tízszer is elmondja, amit el akar mondani. Ilyenkor kell hozzá türelem. Nekünk van. Én sokszor jártam egyedül. Ő soha. Nem vagyunk egyformák

– jutott megállapításra Gyurcsány Ferenc, aki végül azt is kifejtette, hogy szerinte Dobrev Klára kell ma Magyarországnak. Sőt, a DK-vezérnek az is meggyőződése, hogy a felesége lesz Magyarország új vezetője.

Már 22 évesen a politika közelében

Gyurcsány Ferenc felismerése, miszerint a felesége egy politikus, azért is tekinthető meglepőnek, mert ahogy arról korábban írtunk, a tavaly őszi ellenzéki előválasztáson miniszterelnök-jelöltként szép eredményt elérő Dobrev Klára eleve beleszületett a politika világába.

Ám ha ezt most nem is vesszük számításba, Dobrev Klára már korán, nagyon fiatalon a politika világának közelébe került: 

  • mindössze 22 évesen, már az 1994-es budapesti önkormányzati választásokon Baráth Etele főpolgármester-jelölt mellett dolgozott személyi titkárként;
  • a Horn-kormány idején, 1995-től Draskovics Tibor titkárságvezetője lett a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkárságán;
  • a 2002-es országgyűlési választási kampányban Medgyessy Péter kabinetfőnöke volt, ezt követően a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalának elnökhelyettese lett;
  • férje, Gyurcsány Ferenc 2004-es miniszterelnökké válásakor lemondott kormányzati pozícióiról, majd 2009-ben az Altus Zrt. vezérigazgatója lett, ami fejlesztéspolitikai tanácsadással foglalkozott Európa több országában;
  • alapító tagja a 2011-ben alakult DK-nak;
  • 2016-ban és 2020-ban a Forbes őt választotta a hetedik legbefolyásosabb magyar nőnek a közéletben;
  • a 2019-es európai parlamenti választáson a DK listavezetője, és azóta EP-képviselő;
  • 2021 májusában pedig kiderült, hogy Dobrev Klára lett a DK miniszterelnök-jelöltje;
  • 2022-től a DK árnyékkormányának miniszterelnöke.

Szóval ha nagyon szigorúan nézzük, akkor Dobrev Klára minimum két éve hivatalosan is politikus.

(Borítókép: Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)