Bezárnak egy nyíregyházi bölcsődét a rezsiárak miatt
A döntést a városi közgyűlés hozta, mert az energiaárak drasztikus emelkedése miatt csak így képesek spórolni. A szülőket, akiket korábban nem tájékoztatták arról, hogy mekkora a baj, e-mailben értesítették a tervezett bezárásról október végén.
Az érintett szülők az RTL Híradónak azt mondták, felháborítónak tartják, hogy éppen az ő bölcsődéjüket zárják be. Három hetet kaptak arra, hogy eldöntsék, melyik intézményben szeretnék elhelyezni a gyermeküket.
Akadnak olyan családok, ahol nem rendelkeznek személygépkocsival, nekik plusz harminc percet is jelenthet, hogy eljussanak az új bölcsődébe.
A szülők emiatt azt kérték, hogy az önkormányzat vizsgálja felül és vonja vissza a döntést. Még papírhóvirágokat is kihelyeztek a városháza elé, hogy így tiltakozzanak. Válasz azonban mindeddig nem érkezett a kérésükre. A híradónak nyilatkozó pszichológus szerint árthat a gyerekeknek a hirtelen változás.
Miskolcon óvodát érint a rezsiválság
Az Index egy hete írt arról, hogy két óvodát is bezártak Miskolcon, mert a gyereklétszám folyamatosan csökkent, a fűtésért pedig rengeteget kellett volna fizetniük.
November elején Esztergom polgármestere is úgy határozott, hogy három óvodát is bezárat az energiaválság hatásainak csökkentése érdekében. Ezt a döntést csak abban az esetben lehet majd felülvizsgálni, ha változás áll be az energiaárakban.