Kikapcsoltatja a rádiót az eltűnt hatéves kislány, ha róla beszélnek

2022.11.16. 17:29
Több mint háromszázan keresték azt a hatéves kislányt, aki péri tanyájukról tűnt el november 13-án vasárnap. Zorára hétfőn reggel talált rá egy siklóernyős, akit azóta kitüntetett a polgárőrség. A kislány édesanyja szerint Zora már az óvodában is mindenben ügyes volt, és ahogy cseperedett, egyre jobban látszott rajta, hogy mennyire életrevaló.

Mintegy 15 órán át bolyongott a Győr melletti Pér külterületén a hatéves Zora, akit több mint háromszázan – civilek, rendőrök, tűzoltók, polgárőrök, mentőcsoportok, vadászok és mezőőrök – kerestek. Végül egy écsi polgárőr talált rá, aki siklóernyőjével a levegőből vette észre a péri repülőtér közelében. A siklóernyőst a polgárőrség dicséretben és elismerésben részesítette.

A kislány édesanyja a Borsnak nyilatkozva azt mondta: Zora jól van, de a héten még nem megy iskolába, hogy kipihenhesse a fáradalmakat. Elmondása szerint úgy tűnik, lelkileg sem sérült komolyabban, jó a kedve, egész nap mosolyog. Judit arról is beszámolt, hogy már többször is beszélgetett kislányával a történekről, aki elmesélte, hogy miután a köd miatt nem talált haza, egyszerűen lefeküdt a fűre aludni – írja a lapot szemlézve a Blikk.

A család megfogadta, hogy ezentúl még jobban vigyáznak majd rá, bár a kislány már az óvodában is ügyes volt, és ahogy cseperedett, egyre jobban látszott rajta, hogy mennyire életrevaló. 

Úgy döntöttünk, hogy mostanában inkább ki sem visszük a tanyára, persze tisztában vagyunk vele, hogy túlfélteni sem szabad. Az eltűnéséhez mindössze néhány perc elegendő volt

– fogalmazott az édesanya, aki tisztában van azzal, hogy a napokban vélhetően felkeresi majd őket a családsegítő. Elmondása szerint ettől nem fél, hiszen biztos benne, hogy mindent rendben találnak majd. „Zora nem szándékosan ment el itthonról, nem menekült semmi elől” – tette hozzá.

Judit arról is beszámolt, hogy a kislány annyit mondott nekik, hogy nem félt, de ha rávezetik, bevallja, hogy egy kicsit azért mégis megijedt. 

Ez nem is csoda, hiszen 15 órára egyedül maradt, és otthon a születése óta mindig együtt alszunk. Ha meghallja, hogy a rádióban róla beszélnek, megkér minket, hogy kapcsoljuk ki

– mondta, hozzátéve: Zora tudja, hogy most ő lesz az iskola legnépszerűbb tanulója, azonban Judit hálás, hogy a rémálom szerencsés véget ért, és megköszönte, hogy ilyen sokan mellettük álltak a bajban.

A lapnak a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy jelenleg is folyamatban van egy közigazgatási hatósági eljárás, amelyben az eltűnés körülményeit vizsgálják, valamint azt is kutatják, hogy felmerült-e jogsértés.