![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
A végrehajtók a korrupciós ügy ellenére sem váltották le Schadl Györgyöt
Sajtóinformációk szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar december 2-i ülésén fel sem merült a korrupciós ügy miatt letartóztatásban lévő Schadl György leváltása. A közgyűlést Lukács Tamás alelnök hívta össze, de papíron továbbra is Schadl György az elnök, ahogy az a végrehajtói kar honlapján is szerepel.
A hvg.hu értesülései szerint a tanácskozáson a téma csak érintőlegesen, úgy merült fel, hogy Lukács Tamás alelnök ismertette: a négytagú elnökség képes ellátni az elnöki teendőket, és ez egyelőre így marad a 2023 szeptemberében esedékes, teljes tisztújításig.
A lap úgy tudja, hogy tisztségéből kétharmados többséggel bármikor visszahívható az elnök vagy más tisztségviselő, de ilyen napirendre pontra a közgyűlésen nem érkezett javaslat.
Répássy Róbert: Sajnálattal értesültünk róla
December elején az LMP-s Keresztes László Lóránt „Meddig tartják még pozícióban a korrupt fővégrehajtót?” címmel írásbeli kérdést nyújtott be az ügyben. Választ Répássy Róberttől kapott:
Sajnálattal értesültünk róla, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar 2022. december 2-án közgyűlést tartott, de az elnök visszahívása vagy tisztújítás nem szerepelt a napirendjén. Javaslom, hogy ezzel kapcsolatos kérdéseivel forduljon az érintettekhez
– fogalmazott az államtitkár.
Korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtottak be vádiratot Schadl György és 21 társa, köztük Völner Pál ellen a Fővárosi Törvényszéken – írtuk október végi cikkünkben.