Már nem csak a hajléktalanok szorulnak rá a nappali melegedőkre és ingyenkonyhákra

GettyImages-1232296550
2023.02.12. 05:58
Egyre több olyan ember fordul meg a nappali melegedőkben és az ingyenkonyhákon, akinek ugyan van hol laknia, de magas a rezsiszámlájuk, vagy nem tudják megfizetni a dráguló élelmiszerek árát.

Az elmúlt hetekben érezhetően nőtt azoknak a száma, akik az emelkedő rezsiszámlák vagy a drága bevásárlás által okozott nehézségek miatt kérnek segítséget a melegedőkben. Ez a válság mindenképpen kihat arra, hogy egyre többen veszik igénybe valószínűleg ezeket a szolgáltatásokat – mondta Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója az RTL Híradónak.

Hasonlóan vélekedett a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinek (BMSZKI) igazgatója is. Zakar Gergely elmondta, arra számítottak, hogy a gazdasági fellendülés után, ha van megtorpanás a munkaerőpiacon, akkor elkezdenek megjelenni az ügyfelek, és úgy látják, hogy most eljött ez a pillanat.

Nyilván a rezsiválság, vagy az élelmiszerinfláció is dobott ezen a tendencián

– mondta az igazgató.

A csatorna beszámolója szerint szombaton is sorban álltak az emberek a Menhely Alapítvány egyik nappali melegedőjénél, ahol ingyen ebédre vártak. A legtöbben közülük hajléktalanok, de nem mindenki. Egyikük például úgy nyilatkozott, hogy albérletben lakik, de egy hónapja kénytelen a nappali melegedőt és az ingyenkonyhát látogatni.

Megsérült a kezem, és nem tudok még így legalább egy hónapig dolgozni. 90 ezer forint a rezsim. A villanyszámla beletartozik. Beletartozik a villany, a gáz, a fűtés, és szoktam főzni, és ez egy tarthatatlan állapot, nekem

– magyarázta.

Az elmúlt hetekben a Vöröskereszt zalaegerszegi hajléktalanellátó központja is több olyan jelzést kapott, hogy fűtés nélküli lakásban élő embereknek van szükségük segítségre. Kardos Ádám szakmai vezető szerint jelenségről nem lehet beszélni, de egyértelműen érezhető a növekedés. Elmondta, hogy az utcai szolgálatok egyre több olyan ügyféllel találkoznak, akik egyébként lakásban élnek vagy általában bizonytalan lakhatással rendelkeznek, de már szükségük van arra, hogy az élelmiszert, a ruhájukat, egyéb dolgokat, akár a gyógyszerük kiváltását a hajléktalanellátó segítse.

(Borítókép: Artur Widak / NurPhoto / Getty Images)