Boxerrel támadt ismerősére, majd az ágyneműtartóban bújt el a rendőrök elől

2023.02.13. 15:21
A karcagi rendőrök az ágyneműtartó rejtekéből húzták elő az agresszív gyanúsítottat, aki több emberre is boxerrel támadt. A sértettek nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. A nyomozó hatóság előterjesztésére a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását.

Egy karcagi lakost azzal gyanúsítottak, hogy tavaly júniusban az éjszakai órákban a város külterületén található egyik üzemanyagtöltő állomáson előzetes szóváltást követően

boxerrel arcon ütötte ismerősét, aki a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A 22 éves agresszor 2023. január 7-én 15 óra körül a város belterületén

egy másik férfit is megütött a boxerrel.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A feltételezett elkövető elrejtőzött a rendőrök elől, ezért elfogatóparancsot bocsátották ki ellene – közölte oldalán a rendőrség.

Egy nőt a hajánál fogva, erőszakkal tuszkolt be az autóba

Ugyancsak megalapozott a gyanú arra, hogy 2023. február 8-án az éjjeli órákban a gyanúsított egyik ismerősével megjelent volt barátnője bucsai lakásánál, majd a nőt erőszakkal, a hajánál fogva betuszkolta egy személyautóba, és Karcagra vitte.

A férfi a rémült fiatalt a lakásába zárta, onnan nem engedte ki, mert szexuális kapcsolatot akart vele létesíteni. Ezt a sértett megtagadta, ezért boxerrel bántalmazta, késsel és macsétával fenyegette a lányt. A férfit cselekménye végrehajtásában a házban tartózkodó ismerőse akadályozta meg, akivel dulakodni kezdett, ezt használta ki a sértett, és elmenekült a helyszínről.

A karcagi rendőrök 2023. február 10-én fogták el az agresszív férfit, akit

egy ágyneműtartóban elbújva találtak meg.

A gyanúsítottat kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, testi sértés vétség, személyi szabadság megsértése bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérletének elkövetése miatt hallgatták ki a nyomozók. A nyomozó hatóság a terhelt őrizetbe vételéről határozott, és előterjesztést tett letartóztatása indítványozására, amelyet a bíróság elrendelt.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06 (80) 225-225-ös számon.

Személyesen az önhöz legközelebbi áldozatsegítő központban kérhet segítséget, az áldozatsegítő központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport