Novák Katalin: Magyarország nem tűri, ha csorbulnak a kisebbségek jogai

339U9YU-highres
2023.02.23. 16:00
Az ukrajnai háború, a demográfia és a honvédelem állt a fókuszában Novák Katalin köztársasági elnök lisszaboni látogatásának. A magyar államfővel összhangban ezekben a témában fejtette ki nézeteit Marcelo Rebelo de Sousa portugál elnök is.

A magyar államfő csütörtök délelőtt meglátogatta a Szent Jeromos rendi kolostort, ahol a portugál elnök, Marcelo Rebelo de Sousa társaságában megkoszorúzta a híres portugál költő, Luís de Camoes sírját, majd

az elnöki palotában de Sousával egy rövid, kétoldalú tárgyalást követően közös sajtótájékoztatót tartottak.

A sajtótájékoztatón először a portugál elnök szólalt fel, aki diplomatikusan kifejtette, hogy mennyire fontosnak tartja a két ország közötti kapcsolatokat, és elmondta, külön öröm, hogy az eddigi legfiatalabb és egyben első női magyar köztársasági elnököt fogadhatja.

De Sousa elsősorban az ukrajnai háborúról beszélt, ami kapcsán kifejtette: továbbra is elítélik az orosz agressziót, és szolidaritást vállalnak Ukrajnával. Ezenkívül a demográfiai kérdésről is értekezett, mivel szerinte egész Európa elöregedik, amin  változtatni kell.

Novák Katalin: Magyarország továbbra is a béke pártján

Novák beszédét azzal kezdte, hogy megköszönte portugál kollégájának a vendéglátást, külön kiemelve a rugalmasságot, mivel a Bukaresti Kilencek-csúcstalálkozó miatt egy nappal később került sor a mostani útra, majd diplomatikusan felidézte a két ország közötti kapcsolatokat, illetve a közös szövetséget.

A magyar köztársasági elnök három témáról beszélt: portugál kollégájához hasonlóan az ukrajnai háború mellett a demográfiáról, illetve a honvédelemről.

Előbbi kapcsán Novák úgy fogalmazott, elítéli „a putyini agressziót”, és Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása mellett, ugyanakkor szerinte a legfontosabb, hogy minél hamarabb béke legyen.

Mi, magyarok azért küzdünk, hogy mielőbb béke lehessen Európában. Mielőbbi tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség. Olyan béke kell, ami hosszú távon stabilitást ad

– jelentette ki.

Továbbfűzve gondolatát a háború szörnyűségeiről beszélt, és elsősorban az Ukrajnában élő nagyszámú magyar kisebbséggel foglalkozott. Mint mondta, Magyarország mindig kiáll a magyar kisebbségek jogaiért, még akkor is, amikor nehezebb helyzetben van. Ezután a köztársasági elnök kijelentette:

Magyarország nem tűri, ha csorbulnak a kisebbségek jogai.

Novák De Sousa korábbi gondolatára rácsatlakozva

  • a demográfiai kérdésekről
  • és a családtámogatások fontosságáról

is beszélt. Mint arra rámutatott, Magyarországon is hasonló problémák voltak a demográfiai kérdésben, mint amivel jelenleg Európa szembenéz, de szerinte Magyarországon már tíz éve működnek a családok támogatásai, amiben már látni pozitívumot: nő a házasságok száma, csökken a válások és az abortuszok száma.

Pozitív példa Portugália

A honvédelem kapcsán a magyar államfő méltatta Portugáliát, amiért a portugál hadseregben magas az önkéntes tartalékok száma, amit pozitív példaként Magyarországon is szeretne elérni.

Újságírói kérdésekre válaszolva Novák kifejtette: sikeresnek értékeli a szerdai Bukaresti Kilencek-csúcstalálkozót, ami szerinte megmutatta, hogy a NATO keleti tagállamai egységesek és képesek közösen fellépni. Külön kiemelte, hogy magyar kezdeményezésre a béke is bekerült a zárónyilatkozatba. Később elárulta,

Joe Biden amerikai elnökkel azért nem folytatott négyszemközti tárgyalást, mert Bidennek sűrű volt a programja, ezért a bilateriális találkozó fel sem merült az ő részükről.

A magyar köztársasági elnöknek egyébként elég sűrű az e heti programja: a hét elején Varsóba látogatott, hogy részt vegyen a Bukaresti Kilencek csúcstalálkozóján, aminek keretében Joe Biden amerikai elnökkel is találkozott, majd pedig Varsóból repült a portugál fővárosba.

Lisszabonban Novák az elnök mellett a csütörtöki nap folyamán munkaebéden vesz részt a miniszterelnök-helyettessel, Mariana Vieira da Silvával, másnap pedig Lisszabon főpolgármesterével és a portugál törvényhozás házelnökével is találkozik majd.

Az Index információi szerint a magyar köztársasági elnök azért nem Antoni Costa miniszterelnökkel folytat majd tárgyalásokat, mert a Bukaresti Kilencek-csúcstalálkozó miatt egy nappal később került sor a lisszaboni látogatásra, amikor Costának már nem alkalmas.

(Borítókép: Marcelo Rebelo de Sousa portugál elnök és Novák Katalin a lisszaboni Szent Jeromos-kolostornál 2023. február 23-án. Fotó: Filipe Amorim / AFP)