- Belföld
- ujhelyi istván
- európai bizottság
- európai unió
- uniós pénzek
- egyetemek
- igazságügy
- navracsics tibor
- jogállamiság
Az Európai Bizottság nem fogadja el a magyar kormány módosításait Ujhelyi István szerint
További Belföld cikkek
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
Ujhelyi István nyílt levelében kifejtette:
Rossz hírt hozok, mert brüsszeli információm szerint mind a helyreállítási alap pénzei, mind pedig a hagyományos uniós hétéves költségvetés forrásai körül tovább húzódik a bizonytalanság, az Európai Bizottság ugyanis a héten döntött, és nem fogadta el a Fidesz-kormány által – többek között az alapítványokba kiszervezett egyetemek kuratóriuma kapcsán tett – módosításokat és vállalásokat.
Az EP-képviselő szerint ez súlyos következményekkel járhat, ugyanis a közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó jelenlegi magyar szabályozás átfogó reformja egyrészt feltétele a helyreállítási alap forrásainak kifizetéséhez teljesítendő úgynevezett szupermérföldköveknek, másrészt pedig a jogszabály átalakítása szintén nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a modellváltáson átesett egyetemek hozzáférhessenek a hagyományos hétéves költségvetés Erasmus+ és Horizont forrásaihoz.
Navracsics Tibor területfejlesztésért, valamint az uniós forrásokért felelős miniszter február végén jelentette be, hogy „elküldtük a hivatalos ajánlatunkat, amely az összeférhetetlenség vonatkozásában az államtitkári szinttől felfelé nyilvánítaná összeférhetetlennek a kuratóriumi tagságot. Másrészt pedig a mandátum időtartamára vonatkozóan – figyelembe véve az újraválasztás lehetőségét – egy kétszer hatéves időintervallumot ajánlunk fel az Európai Bizottságnak kompromisszumos megoldásként”.
A legutóbbi Kormányinfón megkérdeztük Gulyás Gergelyt, hogy érkezett-e már reakció erre az Európai Bizottság részéről. A Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor leszögezte, hogy „mind az igazságszolgáltatás, mind az alapítványi egyetemek ügyében a Bizottságnál pattog a labda. Tőlük kell megkérdezni, hogy elfogadják-e”.
Ujhelyi István most azt állítja, hogy az Európai Bizottság nem fogadja el a kormány által ajánlott összeférhetetlenségi szabályt. Az EP-képviselő értesülésével kapcsolatban megkerestük Navracsics Tibor kabinetét, a válaszuk:
Egy tárgyalási folyamat kellős közepén vagyunk, aminek a következő része Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerdai brüsszeli megbeszélései lesznek, ahol mint mindig, megállapodásra törekszünk majd. Ezt tettük akkor is, amikor az unió illetékesei korábban egyvalamit, a miniszterek és államtitkárok távozását kérték a kuratóriumokból. Ezt is teljesítettük már.
A másik ügy, későbbi határidővel
A korábbi MSZP-s politikus azt is tudni véli, az Európai Bizottság másik ügyben sem lát elégséges előrelépést, bár ennek a határideje egyébként is csak a hónap végén jár le.
Ugyanezt a rossz hírt tudom sajnos hozni egy másik, párhuzamosan zajló folyamattal összefüggésben is: az Európai Bizottság egyelőre ugyanis nem lát elégséges előrelépést az igazságügyi rendszer reformjával kapcsolatos, úgynevezett jogállamisági szupermérföldkövek tekintetében sem.
Az igazságügyi reform teljesítésének határideje március vége, a várható változtatásokról itt írtunk bővebben. Az ügyben civil szervezetekkel is egyeztetett az Igazságügyi Minisztérium, a találkozó részleteiről őket és a tárcát is kérdeztük.
(Borítókép: Ujhelyi István az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. március 22-én. Fotó: Kovács Attila / MTI)