Egy 15 éves diák fenyegette bombarobbantással a zalaegerszegi iskolákat
A zalaegerszegi rendőrkapitányság nyomozói február 7-én, az első, több iskolát érintő ügy kapcsán indítottak nyomozást közveszéllyel fenyegetés miatt az akkor még ismeretlen elkövető ellen A tettes egy hónapon belül további két alkalommal küldött robbantással fenyegetőző e-mailt több zalaegerszegi oktatási intézménynek.
A rendőrök mindhárom esetben szakképzett bombakutatókkal, valamint robbanószer-kereső kutyákkal vizsgálták át az épületeket, de gyanús tárgyat vagy robbanószerkezetet egyszer sem találtak A kiürítések minden alkalommal csaknem hatezer embert érintettek.
A széles körű nyomozás eredményeként a rendőröknek sikerült azonosítaniuk a feltételezett elkövetőt, az egyik érintett iskola 15 éves tanulóját. Kihallgatásán elismerte, hogy ő követte el a bűncselekményeket.
A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a nyomozást közveszéllyel fenyegetés megalapozott gyanúja miatt A fiú szabadlábon védekezhet.
A rendőrség közleménye arra is kitér, hogy azok, akik a köznyugalom súlyos megzavarására alkalmas hamis bejelentésekkel, híresztelésekkel azt a látszatot keltik, hogy valamilyen közveszéllyel járó esemény következik be, minősített esetben akár ötévi szabadságvesztésre is számíthatnak.