Ezért fontos Ferenc pápa magyarországi látogatása
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Mint ismert, április 28-án Budapestre érkezik Ferenc pápa, az apostoli látogatás április 30-án zárul. A szentatya közölte: útja a 2021 szeptemberében, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából tett korábbi látogatása teljessé tétele. Ferenc pápa hangoztatta: tudja, hogy nagy odaadással készítik elő az érkezését, és ezt szívből köszöni.
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány beszámolója szerint a szentatyáról közismert, hogy mindig szívén viselte a szegények és peremen élők sorsát, és katolikus egyházfőként is puritán életvitelt folytat. Ennek fényében nem meglepő, hogy a gazdasági életről szóló gondolatainak középpontjában a szegényekről való gondoskodás, a föld védelme és a béke áll.
Azzal kapcsolatban, hogy miért fontos a pápa magyarországi látogatása, azt írták, hogy ellentétben a 2021-es Eucharisztikus Kongresszussal (mely egy nemzetközi egyházi rendezvény volt),
a Szentatya most kifejezetten a magyar néphez érkezik.
Találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, Novák Katalin államfővel, és mindemellett több szociális intézményt is felkeres Budapesten (gyermekotthon, szegények, menekültek).
Mint írják, Ferenc pápa korábban azt nyilatkozta, hogy nagyon sok értéke van a magyaroknak: mély az ökumenizmus iránti érzék (nyitás más vallások felé, azok elfogadása és tisztelete), erős az ökológiai tudatosság, kiemelt kormányzati szempont a gyermekvállalás támogatása és a család fontossága.
Ferenc pápa gazdaságról alkotott gondolatai
Az Oeconomus a látogatás alkalmából összegyűjtötte Ferenc pápa gazdaságról alkotott gondolatait is, melynek középpontjában a szegényekről való gondoskodás, a föld védelme és a béke áll. A pápa igyekszik a fiatalokat is ösztönözni arra, hogy változtassanak a gazdasági szemléletmódjukon. A beszámoló szerint tevékenyen vett részt az elmúlt tíz évben a Vatikán pénzügyi reformjainak megvalósításában is, hiszen létrehozott egy új testületet a gazdasági és adminisztratív ügyek koordinálására, és központosítási lépéseket is kezdeményezett.
A nők szerepének erősítése is célja a pápának, a Vatikáni Pénzügyi Tanácsban egyre több a női dolgozó, illetve Vatikánváros kormányzóságában is van női tag. Mint az Oeconomus írja, Ferenc pápa gazdasági életről szóló üzenetei és intézkedései szorosan kapcsolódnak az egyház gazdasági tanításához és alapelveihez.
A cikk szerint a katolikus egyház gazdasági tanításainak legfontosabb tanításai:
- A gazdasági és társadalmi folyamatoknak az alapja az ember (és nem a pénz vagy a profit).
- Alappillér még a szolidaritás, az együttérzés, hogy a másik előbbre való, mint én magam.
- A vállalat vezetése az alsóbb szintek érdekeit is nézze, például adja meg a megfelelő fizetést vagy biztosítsa a megfelelő munkakörülményeket.
- Fontos elem továbbá a közjó, melynek keretében és érdekében a közhatalomnak tiszteletben kell tartania az emberi személy alapvető és elidegeníthetetlen jogait.