Ferenc pápa azzal kezdte a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott beszédét, hogy
ez a magyarországi látogatásom utolsó találkozója, és hálás szívvel idézem fel a Duna folyót, amely összeköti és egyesíti ezt az országot sok más országgal, nemcsak földrajzi, hanem történelmi értelemben is. A kultúra bizonyos értelemben olyan, mint egy nagy folyó: átfolyik az élet és a történelem különböző területein, összeköti azokat, és lehetővé teszi, hogy az ember eligazodjon a világban, magához öleljen távoli országokat és vidékeket, csillapítja az elme szomját, öntözi a lelket, és gyarapítja a társadalmat.
Kitért arra is, hogy maga a kultúra szó a colere (coltivare), a megművelni igéből ered: a tudás mindennapi vetést jelent, amely a valóság barázdáiba hullva gyümölcsöt terem.
Az egyházfő kifejtette, száz évvel ezelőtt Romano Guardini, a híres értelmiségi, aki a hit embere volt, egy, a vizeinek köszönhetően különlegesen szép vidéken járva értékes kulturális felismerésre jutott. Ezt írta: „Ezekben a napokban jobban megértettem, mint valaha, hogy a tudásnak két formája van, az egyik arra késztet, hogy elmerüljünk a tárgyban és annak környezetében, hogy az ember, aki a tudást keresi, megpróbáljon benne élni; a másik ezzel szemben összegyűjti a dolgokat, szétbontja őket, dobozokba rendezi, uralmat és birtokot szerez felettük, uralkodik rajtuk”.
Ahogy a budapesti hidak a Dunát, úgy a pápa pénteki első beszédét is átszőtte néhány kérdés. Ezeknek az a célja, hogy újraegyesítsék az egymástól elszakadt oldalakat egy olyan együttműködésben, amelyet a háború, a „nacionalizmus üvöltése”, a menekültekkel szembeni bezárkózás, a hatalomvágy és a kapzsiság komolyan veszélyeztet. Ezeknek minden egyes európai polgár lelkiismeretét nyugtalanítaniuk kell − írja a magyarországi pápalátogatásról szóló véleménycikkében az olasz Avvenire.
A pápa emlékeztetett arra, hogy egyetlen válság van, amelynek sok oldala van. Hangsúlyozta, hogy a béke
soha nem a saját stratégiai érdekek követéséből fog fakadni, hanem olyan politikából, amely képes az egészre, mindenki fejlődésére tekinteni: odafigyelve az emberekre, a szegényekre és a holnapra.
Orbán Viktor miniszterelnök, Novák Katalin köztársasági elnök, valamint Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is a Kossuth Lajos téren hallgatja a szentmisét.
Imádkozással kezdődött az egyházfő szentmiséje.
A brit közszolgálati csatorna az elmúlt napokban többször is élőben kapcsolta Budapestet.
Ferenc pápa a Kossuth Lajos téren a kezébe vett és megpuszilt két gyereket is. Az egyházfő folyamatosan mosolyog és integet.
Az egyházfő ezekben a percekben érkezett meg a Kossuth Lajos térre, ahol a nyitott oldalú pápamobillal viszik az emberek között.
A helyszínről érkező fotóinkból állítottunk össze galériát.
Áder János és Schmitt Pál korábbi köztársasági elnökök is a Kossuth Lajos téren vannak.
Ferenc pápa úton van a szentmise helyszínére, a Kossuth Lajos téren már óriási a tömeg, a színpadon gitároznak és énekelnek.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, aki a Ferenc pápa magyarországi látogatásának biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzsön keresztül részt vett a szervezésben, kora reggel érkezett a Kossuth Lajos térre.
A Katolikus Televízió által közzétett videó:
A metró várhatóan 11 óráig nem áll meg a Kossuth Lajos téren.
Tilos bevinni a rendezvényre:
Bevihető:
Vasárnap zárul Ferenc pápa budapesti látogatása, a szentmise 9:30-kor kezdődik a Kossuth téren. Már órákkal a szentmise kezdete előtt érkeztek az érdeklődők.
A szentmise csak 9:30-kor kezdődik, a beléptetés korán reggel elindult, és egyre többen érkeznek a Kossuth térre. A környező utcákban kivetítők várják azokat, akiknek a téren nem jut hely.
Összegyűjtöttünk néhány adatot a katolikus egyházfőről.
Tisztelt olvasóink!
Ferenc pápa április 28. és április 30. között apostoli látogatást tesz Magyarországon. A látogatás csúcseseménye a budapesti, Kossuth téri szentmise, amelyet vasárnap délelőtt mutat be a katolikus egyházfő. Részletes programját itt találja.
A pápalátogatás legfőbb eseményeit az Index is nyomon követi. Tartsanak velünk, és értesüljenek elsőként a legfontosabb eseményekről!