Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet"

Szó sincs „megsemmisítő” erejű jogkörről, de időhúzásra jó.
Szerinte a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.
A bankok ezért a neobankot is tánca hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.
A benzinért és a gázolajért is többet kell fizetni.
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek.
Bede Zsolt is megjelent, rendőrök vezették el.
Magyarország első épületbiológusával beszélgettünk, aki elmondta: van megoldás.
Extrém luxusélet: Porschéval, új feleséggel, magánrepülővel.
Hétvégén még biztosan átállítjuk az óráinkat.
Egy jó kiállítás elgondolkodtat, jólesik léleknek, szellemnek, sőt akár a testnek is. Szerencsére van miből válogatni.
12-15 ezer csípőprotézis műtét történik Magyarországon évente. Az operációk után jellemzően hosszú ideig elhúzódik a felépülés, ami sok esetben nem is teljes. Pedig orvostechnológia innovációk állnak rendelkezésre, hogy ez ne így legyen.
Támogatott tartalomA gólyák szerelmi élete politikai kérdéssé vált.
A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.
Fokozódik a Főpolgármesteri Hivatal és a Podmaniczky Mozgalom háborúja.
A hatóság emberei véletlenül tartózkodtak a pénzintézet közelében.
A lánya is még mindig gipszben van.
Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.
Van, aki szerint az emelés csak látszatintézkedés.
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
2019-ben a hatóság számos megtévesztő gyakorlatot tárt fel a céggel kapcsolatban.
Clive Revill 94 éves volt.
Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.
Emlékszik a dobozos otthoni genetikai tesztekre? Az egyik legnagyobb ilyen elemzést kínáló cég most ment csődbe.
Ha a helyzet tovább súlyosbodik, krízisközpontokat is létrehoznak.
Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.
Michael Caine nosztalgiázott a színészről új könyvében.
Két személyautó és egy kisbusz ütközött.
A dokumentumot a Legfőbb Ügyészséghez nyújtotta be.
Tovább folytatódik a nyomozás a botrány miatt.
Az orosz elnök az együttműködés híve az Északi-sarkvidéken.
Szerinte Putyin rendszere túl korrupt és nem elég hatékony.
A válogatott labdarúgó szűk családi körben vette el Buzsik Borkát.
Karaktergyilkossággal próbálkozik a regnáló elnök, szombaton eljöhet az igazság pillanata.
Elárulta, hol szeretne találkozni legközelebb a magyar válogatottal.
A szerb szupersztár mindössze két győzelemre van attól, hogy begyűjtse pályafutása 100. ATP-serlegét.
Éjszaka játszották a szezon legpontgazdagabb mérkőzését is.
Az öt topligából négyben már csak a lefújást várjuk, a La Ligában viszont még bármi lehet.
Az edzők voksai közül 82 százalék került az ő neve mellé.
200 yard vegyesben diadalmaskodott.
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
A tárcavezető a gyülekezési törvénnyel kapcsolatos kritikákra is reagált.
A diszlexiások támogatása mellett mostantól a koraszülés területén is a lehető legtöbbet akar segíteni.
Megrendezték az első Gasztro Évadnyitót.
A hét szomszédos országból csak kettő írta alá a nyilatkozatot.
Erről is szól az új francia produkció.
Egy panasz azért érkezett, mert a bejelentő szerint „nem volt egyetlen fehér ember sem a színpadon”.
A legendás gitáros most is kiáll Jackson mellett.
A kormányfő szerint azt mondják, hogy nem lehet gyülekezni, miközben demonstrálnak.
Huszonöt napon át tart a hagyományőrző vásár, jön a Vörösmarty Tavasz.
Az énekesnő hat hónapja szerelmes.
A természetben lazulástól a kiállításokon és a városnéző sétákon át a koncertekig sokféle program vár ránk.
A felvételen szereplő állat elképesztő lélekjelenlétről és gyors észjárásról tett tanúbizonyságot.
Kedvenced gondozása nem merül ki abban, hogy eteted és simogatod. Egy rossz mozdulat vagy hangsúly miatt a macska érzelmei is sérülhetnek!
Vannak olyan rossz szokások, amikről a gazdi nem is tudja, hogy ártalmasok, ám jelentősen megrövidítik a kutya életét.
A biológia nem befolyásolja az apaságot.
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
Valóban ő lenne a "jó milliárdos" megtestesítője?
Mivé alakul át a világunk?
Akiknek mindig el van törve a telefonjuk.
Mikor volt utoljára olyan, hogy valamit először csináltál?
Megelégelte a filmipar övezte szokásjogot és szexizmust
Videó is készült az egyik ilyen, durván túlpakolt kamionról, ami egyszerre nagyjából 60 tonnányi autót szállít épp.
A marketingigazgató szerint ez csak növeli a népszerűségét.
Ez a TC Híradó 146. adása!
Ő volt első ember a világűrben – a Vosztok–1 űrhajóval indult 1961. április 12-én, Bajkonurból Föld körüli egyfordulatos útjára.
Újabb mérföldkőhöz ért a modell, elsöprő sikert aratott.
Elkerülhető a konfliktus.
A feltételek miatt egyáltalán nem biztos, hogy azt a bankszámlát célszerű megnyitnod, ami a legmagasabb jóváírást adja.
A legjobb és legolcsóbb bankszámlanyitási opciókat kerestük gyerekeknek. Összeszedtük azt is, melyik banknál mikortól nyithatóak meg.
A licitálókról, a lakhatási és befektetési célú vevőkről és az agglomerációban keresett ingatlanokról beszélgettünk Kovács Márk Győzővel.
Egy készülő törvényjavaslat szerint egyes önkormányzatok szigoríthatnák az ingatlanvásárlást a településükön. Mit okozhat ez a hitelpiacon?
Hogyan finanszírozhatja egy fiatal pár első közös otthonát támogatásokkal és hitelekkel? Mennyi önerőt kell gyűjteniük? Mekkora törlesztőre számíthatnak?