Érettségi: a németesek szusszanhatnak, de az angolosokra nagy nap vár az iskolában
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Csütörtökön angollal folytatódik az érettségihét a középiskolákban.
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten 45 864-en vizsgáznak, számukra az írásbeli összesen négy részből áll, és 117 a maximálisan megszerezhető pontszám. Mindez úgy áll össze, hogy az olvasott és hallott szövegértésért 33-33, a nyelvhelyességért 18, az íráskészségért pedig szintén 33 pont jár.
A feladatok megoldására összesen 180 percet kapnak a tanulók, akik a szövegalkotáshoz nyomtatott szótárat is használhatnak.
A Európai Tanács skálája szerint a középszintű angolérettségi a B1 nyelvtudási szinttel egyenértékű.
Emelt szintű vizsgára 18 848-an jelentkeztek, az írásbeli itt is négy részből áll, a feladatok megoldására azonban 240 perc áll rendelkezésre, a maximálisan megszerezhető pontszám pedig a 120.
Emelt szinten érettségizek, mi kell ahhoz, hogy középfokú nyelvvizsgát is szerezzek?
Középszinten az osztályozás az alábbiak szerint alakul:
- 80–100 százalék elérése esetén jeles (5),
- 60–79 százalék elérése esetén jó (4),
- 40–59 százalék elérése esetén közepes (3),
- 25–39 százalék elérése esetén elégséges (2),
- 0–24 százalék elérése esetén elégtelen (1).
Mindez azt jelenti, hogy a sikeres vizsgához 25 százalékot kell elérni. Amennyiben azonban az egyes részeknél külön-külön nincs meg a 12 százalék, a vizsga – az összeredménytől függetlenül – elégtelen lesz.
Emelt vizsgáknál az osztályozás az alábbiak szerint alakul:
- 60–100 százalék elérése esetén jeles (5),
- 47–59 százalék elérése esetén jó (4),
- 33–46 százalék elérése esetén közepes (3),
- 25–32 százalék elérése esetén elégséges (2),
- 0–24 százalék elérése esetén elégtelen (1).
A középszinthez hasonlóan itt is érvényes a 12 százalékos szabály. Az emelt szintű nyelvi érettségiknél azonban azt is érdemes tudni, hogy 60 százalék elérése esetén a teljesítmény egy középfokú (B2), komplex típusú, 40–59 százalék elérése esetén pedig egy alapfokú (B1), komplex típusú nyelvvizsgával ér fel.
Három fontos vizsgán már túl vannak a diákok
- Mint arról korábban beszámoltunk, hétfőn magyar nyelv és irodalom volt az első kötelező tárgy. Középszinten a diákok először egy borokról szóló ismeretterjesztő szöveget kaptak, majd a gyakorlati szövegalkotásnál két opció közül választhattak: vagy a Bringázz a suliban! kampánnyal kapcsolatban érveltek, vagy megfogalmaztak egy levelet, amelyben társukat ajánlották jó tanuló-jó sportoló címre. A végzősök a vizsga második részében szintén választhattak: vagy egy Lázár Ervin-novellát elemeztek, vagy összehasonlítottak egy Petőfi Sándor- és egy Tóth Árpád-verset. Arról, hogy mit gondol az idei feladatsorról Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke, itt írtunk bővebben.
- Kedden matematikával folytatódott a sor, a középszintű vizsga első részében többek között az árcsökkenésről kérdezték a diákokat, míg a második részben függvényes és geometriai példák kerültek elő, továbbá a végzősöknek a Föld népességével kapcsolatban egy százalékszámítós feladattal is meg kellett küzdeniük.
- A történelem ismétli önmagát – úgy tűnik, ez tényleg így van, a korábbi évekhez hasonlóan ugyanis idén is átverték a tanulókat a középszintű vizsga esszékérdéseivel. Egy nappal a történelemérettségi előtt egy Facebook-csoportban jelent meg egy május 10-ei dátummal ellátott feladatlap, ami alapján idén is felmerült a szivárogtatás gyanúja. Később azonban kiderült, hogy most is csak csőbe húzták a tanulókat. Azt, hogy mik voltak a valódi témák a megmérettetésen, ebben a cikkben foglaltuk össze.
Pénteken a németérettségi következik, ebből a tárgyból középszinten 11 537-en, emelt szinten 2077-en vizsgáznak. Az írásbeli vizsgák május 26-ig tartanak, az emelt szintű szóbelik június 7. és 14. között lesznek, majd a megmérettetés a középszintű szóbelikkel zárul, június 19. és 30. között.
(Borítókép: Komka Péter / MTI)